Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Miért kell Gyurcsánynak indulni?
2013-08-31 08:15:05
Miért kell Gyurcsánynak indulni?

Miért kell Gyurcsánynak indulni?

Ahogy várható volt, felrobbant a hazai politikai közélet, amint Gyurcsány Ferenc bejelentette: önálló listát állít és kész mind a 106 körzetben egyéni jelölteket megnevezni.

 

Azt ugyan még nem mondta, hogy a jelöltek el is indulnak - megvárná az ellenzéki egyeztetések végét -, de máris óriási a csörömpölés. Ez A félelem zaja. Gyurcsánytól félnek. Máris felbukkannak a korábban az orbáni kétharmadot kívánatosnak tartó örök és megbonthatatlan kérilászlók, hogy na ne már...

 

Pedig Gyurcsány érvei hitelesek és reálisak, és az olykor felbukkanó érvvel ellentétben még csak nem is zsarol. Szépen megvárta, amíg a másik kettő nyolc teljes hónapon át szédíti a közvéleményt. Majd miután Bajnai és Mesterházy összehozott egy Orbánt segítő kompromisszumot, kénytelen volt ez ellen fellépni. Sajnos, ki kell mondani: Bajnai és Mesterházy olyan megállapodást kötött, amelyről mindenki tudja, hogy egyenlő a Fidesz hatalomban tartásával.

 

Mesterházy Attila ezt nyilatkozta 2013. június 16-án a Klubrádióban: " Csak amikor kimegyünk az utcára, amikor odamegyünk az emberek közé, akkor bazi nehéz elmagyarázni, hogy mi annyira akarunk együttműködni, hogy nem tudunk közös listát állítani." Most pedig azt mondja, hogy milyen szuper a külön lista. Bajnai Gordon azzal tért vissza a poltikába, hogy ő legyen az ellenzék közös minisztereln-jelöltje. Mivel a terve - leginkább az ő hibájából - megbukott, ő is elkezd érvelni a külön lista mellett. Szemfényvesztés.

 

Mi meg együk ezt meg?

 

Gyurcsánynak, bizony indulnia kell a választáson. És ha igazán őszinték akarunk lenni az Olvasóhoz, akkor ki kell mondani: az MSZP és az Együtt-PM paktuma nem Orbánt, hanem Gyurcsányt akarta és akarja legyőzni. Minden más, humbug, maszlag, hazugság. Azért jött létre ez a kínkeserves, és az orbánváltásra abszolút alkalmatlan alku, hogy Gyurcsány és a DK esélyeit minimálisra csökkentsék. Hogy vagy kap az MSZP-listán pár helyet, amit onnantól MSZP-DK-listának füllentenek, vagy önálló indulása esetén ráfogják, hogy miatta bukott el minden.

 

Mégsincs más esélye, minthogy ő és a DK elinduljon. Íme néhány érv.

 

1. Pártja valós népszerűsége megállapíthatatlan. A megkérdezettek fele nem nyilványt véleményt, ott jelentős, minimum több százezres tartalékai lehetnek.

 

2. Felmérések azt mutatják, hogy sokan még csak most, például az óriásplakát-kampány idején értesültek arról, hogy a DK önálló párt, és Gyurcsány nem az MSZP politikusa. A DK telefonos kampányának eredménye, hogy a találomra felhívottak 14 százaléka adja meg adatait a DK-val való kapcsolattartásra. Ez nagyjából hat-hétszerese annak, amit mérni szokás nekik, ráadásul ez a minta több tízezres. A kampány óta mintegy kétszáz új tagja lett a Demokratikus Koalíciónak. A Facebook-on Gyurcsány rajongói tábora gyorsan emelkedik. A demokratikus oldalon Bajnai mögött a második, a DK oldala veri az LMP-t és a PM-et is. A legutóbbi Ipsos-felmérés azt mutatja, hogy 2009-es lemondása óta tetszési indexe megduplázódott. A vele szóba állni nem akaró PM-esek 4-5 ponttal vannak előtte, Bajnai 7-tel, Mesterházy 10-zel előzi egy százas skálán. És ezt még az összeveszésük előtt mérték.

 

3. Az is nyilvánvaló, hogy Gyurcsány nem azért lépett ki az MSZP-ből, hogy visszasétáljon oda 3-4 mandátumért. A DK álláspontja számos alapvető kérdésben eltér az MSZP-től és az Együtt-PM-től. Néhány példa: az orbáni alaptörvényt Gyurcsány megsemmisítené, a másik kettő korrigálná. A DK-nak fontos 1989, a többieknek nem. A DK szerint 2006 őszén puccskísérlet volt, a másik kettő szerint inkább a rendőrök hibáztak. A DK nem támogatja a határon túliak szavazati jogát, és kiáll a 2004-es népszavazás mellett, a másik kettő elfogadja, illetve megtagadja azt. A DK piacpárti, a másik kettő az államosítást támogatja... és a sor még hosszan folytatható. Miért ne indulhatna alanyi jogon egy olyan párt, amelyik ezeket az álláspontokat képviseli?

 

4. Ha Gyurcsány és a DK elindul, felborulhat a status quo, hogy az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, az Együtt-PM pedig harcol e hegemónia ellen. A meccs hirtelen háromszereplőssé válik. Ez nem csak Gyurcsány, hanem a magyar dempkrácia érdeke. A párt önálló kampánya állandó médiafigyelmet biztosít, míg a beolvadás gyakorlatilag eltünteti a pártot és annak elnökét is.

 

5. A DK hívei összefogáspártiak, de csak addig, amíg abban Gyurcsánynak méltányos szerep jut. A DK-s az olyan, hogy "ha nincs Feri, akkor inkább nem is szavazok." Márpedig ebben a helyzetben minden elveszett voks tragikus lehet. Ha az új módi szerint a két lista segít szavazatot maximálni, akkor a három még inkább. Amúgy bárki azt gondolja, hogy az LMP, a Munkáspárt 2006, valamiféle kisgazda képződmény, netán Bokros Lajos nem fog elindulni, csak azért mert az a másik kettő összefárcelt valami paktumot? Ugyan... És akkor a Fidesz által indított álbaloldali jelöltekről nem is beszéltünk...

 

6. A DK-nak van 8000 tagja, országos lefedettsége, kormányzásban is megedzett politikusai, mindenre elszánt aktivistái. Ne lenne 5 százalék, akik bennük és üzeneteikben hisz? 

 

Persze, tárgyalni kell, és a végcél sem lehet más, mint a teljes összefogás. Ezt akár március 15-én is bejelenthetik. De akkor nem zsarolhat meg két szerplő mindenki mást, hoigy vagy megszoksz vagy megszöksz. Újra kell nyitni minden, eddig megkötött megállapodást, hogy a kör kibővüljön és teljes legyen.

 

Gyurcsány meg csak bízzon önmagában és cselekedjen. Az ő kampányképességeivel újra messze juthat felfelé.

 

(mb)

Utoljára frissítve: 2013-08-31 08:16:59

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>