Az egész közel hajolt a halotthoz, és közölte, hogy nemrég borotválkozott, még érezni a Gillette borotvahab illatát. Ez nem gyilkosság volt, mondta. Hát, valami csak megölte, felelte a másik, különben nem ülne itt ilyen csendesen. Úgy néz ki, mintha mélyen aludna. Sokféle oka lehet a halálnak, testi, lelki, jegyezte meg, aztán félrehúzódott, hogy helyet adjon az éppen kiérkező rendőröknek.

A halott férfi kabátjára ráhullott egy őszről itt maradt falevél, egy arra sétáló öregasszony kutyája vonított és remegett. Talán ismeri ezt az embert? állította meg őt a rendőr. Az öregasszony előbb nemmel válaszolt, aztán meggondolta magát. Igen, láttam párszor errefelé. Mindig egy fiatal nővel volt, egy nála sokkal fiatalabbal. Utoljára úgy egy hete láttam őket, lassan sétáltak… arra, és a körút felé mutatott. Esetleg a lánya volt? nézett rá a rendőr. Nem, biztosan nem, szerelem volt közöttük, reménytelen szerelem. Ezt honnan lehet tudni? kérdezte a rendőr a tekintetével. Láttam már reménytelen szerelmeket. Akkor maga afféle szerelemszakértő, mondta a rendőr, és tudatában volt, hogy az adatfelvételnek nem éppen ez a normális menete. Közben az járt a fejében, hogy a szerelem sosem egyforma két ember között, az egyik mindig gyengébb és védtelenebb a szerelem viharaival szemben. És a nő, őt sem ismerte? kiáltott a távolodó öregasszony után. Az megállt, a fejét rázta. A halál mindig ott ólálkodik a szerelem körül, mondta végül, és ment tovább a még mindig remegő kutyával.

Maga csak tudja, morogta a rendőr, és szólt a társának, hogy készítsen néhány felvételt. Amíg az kattintgatott, ő visszaült a kocsiba, aztán beszólt a központba egy hullaszállítóért. Micsoda egy nap! gondolta. Ma már volt egy helyszínelésen, de az tiszta sor volt: véres féltékenységi dráma, a hálószoba valóságos csatatér. Ez itt más, semmi nem utalt bűntényre. Se vér, se gyanút keltő nyomok, a halott férfi is inkább szobornak nézett ki, mint hullának. A rendőr nem értett egyet a mentőssel, hogy „hirtelen szívhalál” vitte el, inkább hajlott az öregasszony teóriája felé. Igen, a szerelemben nincs ok-okozat, csak örökös halálközeli állapot.

A rendőr az autóból rálátott a padra, úgy nézte a halottat, mintha szemmel tartotta volna. Az öregasszony vészjósló szavai jártak a fejében, és egy húsz évvel ezelőtt élt fiatal lány emléke gyötörte. Az két doboz Eunoctinnal végzett magával, és ő már soha nem lesz túl rajta. A mai napig bűntudata van, magát vádolja. Sokszor akkor is erre a lányra gondol, amikor benne van a feleségében. Amiatt az egykori lány miatt nem tudta őt soha szerelemmel szeretni.

A halott kabátzsebében megszólalt egy telefon. Hagyd, majd én, kiáltott oda társának a rendőr, és sietve kiszállt az autóból. A telefonkijelzőn egy női nevet látott. Felvette, de nem szólt bele. Nyugtalanítóan hosszú csend után a nő beszélni kezdett. Édesem, ne hallgass… hé… szólalj meg. Béküljünk ki, jó? Tudom… szörnyű dolgokat vágtam a fejedhez, ne haragudj… hiába, nem tudom kezelni, ami köztünk van… Tudod mit, vegyél egy üveg bort, minden más van itthon, siess. Mondj már valamit… kérlek.

A rendőr érezte, hogy nem hallgathat tovább. Megmondta a nevét, rendfokozatát, aztán rossz lelkiismerettel közölte a nővel, hogy a férfi, akit hívott, holtan ül egy Pozsonyi úti padon. Sajnálom, mondta a rendőr… nagyon sajnálom. Ide tudna jönni? A telefonban hallotta a nő feltörő zokogását. Halott? Meghalt? De hát… Nincs nála semmilyen igazolvány, esetleg azonosíthatná. A rendőr sokszor közölt már halálhírt, de szeretett volna most nem szolgálatban lenni. Mennyi idő alatt tudna ideérni? A vonal másik fele csendes volt, a rendőr azt hitte, a nő letette. Itt vagyok, hallotta végül.

A rendőr hátrafordult, egy női alak bontakozott ki az utca sötét hátteréből, úgy látta, nincs még harminc sem. A nő lassan odaért, és megállt a pad előtt. Ahogy korábban a mentős, majd a rendőr, ő is a halott férfit nézte. Hangtalanul folytak a könnyei. Az eset ráért, a rendőr nem akarta a nőt zavarni, egyetlen kérdése volt csak. Hogy kerültem ide? Itt lakom nem messze, éppen hazafelé tartottam. A rendőr ekkor visszaült az autóba, onnan nézte, ahogy a nő a halott férfihez lép, és simogatni kezdi az arcát. A rendőr bénultan ült, ő is így simogatta azt a lányt, amikor megtalálta az ágyon fekve. Simogatta, magához szorította az akkor már élettelen testet, és ott feküdt mellette, amíg meg nem érkezett a mentő.

Nem lennék most ennek a nőnek a helyében, mondta a társa, ő meg azt válaszolta, hogy ez tévedés, az igazi vesztes mindig az, aki meghalt. A másik nem értette. Ennek a férfinek nincs több esélye, mindent elveszített, magyarázta a rendőr. Előtte még ott az egész élet, mutatott az ablakon keresztül a nőre. Ez a halottak sorsa, vonta meg a vállát a másik. A rendőr ráhagyta. Húsz év telt annak a lánynak a halála óta, de valahányszor eszébe jutott, még mindig sírhatnékja volt. Azt a lányt is a szerelem fosztotta meg az élettől, ugyanúgy, ahogy szerinte ezt a férfit.

A Pozsonyi út teljesen néptelen volt, a rendőrautó kék villogó lámpáját a rendőr már rég kikapcsolta. Egy éjféli kerékpáros mit sem sejtve haladt el mellettük, legfeljebb egy nőt láthatott, aki hátulról ráborul egy padon ülő férfira. Pár perc elteltével a rendőr azt mondta a társának, hogy inkább foglalkozna most feldarabolt hullákkal, és ismét kiszállt a kocsiból. A nőtől megtudta, hogy a férfi nem messze, a körút túloldalán lakott, egészséges volt, ötvenöt éves… ekkor a nő a könnyein át beszélni kezdett a rendőrhöz. Tudtam, hogy bele fog halni… és kívántam is, hogy haljon meg. Vissza akartam kapni az életem… és… és ő most visszaadta.

A rendőr bénultan hallgatott, az a régi történet marta, égette belülről. Hogy csillapítsa a tüzet, megkérdezte a nőtől, mik voltak azok a szörnyű dolgok, amiket a férfi fejéhez vágott. Mindenfélét. Hogy csak részeket akarok belőle… egy kávé, egy szeretkezés… Egy fiatal nő életét akartam élni. És ő mit válaszolt? Mit? Semmit. Azt, hogy a szerelem először tisztán csörgedező patak, aztán méreggel teli folyó. Ugye maga ölte meg? mondta a rendőr, és nem gyilkosságra gondolt.

A nő nem válaszolt, átölelte a halott férfit, rázta a zokogás. Igazad volt, suttogta, többet kellett volna együtt lennünk. Ugye hallod, amit mondok? A sírodnál már hiába mondanék bármit is. Nemsokára itt lesz a halottszállító, szólt a rendőr, ha gondolja, addig beülhet hozzánk a kocsiba. Nem szabadna… de vannak kivételes esetek. A nő nemet intett a fejével, állt tovább a férfi mellett. Nem akarta, hogy leterítsék egy fekete nejlonnal, nem akarta, hogy az utolsó éjszakán is egyedül legyen.