Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
MSZP: a Klik feldarabolásával nem szűnik meg a központosítás
2016-06-19 20:30:01
MSZP: a Klik feldarabolásával nem szűnik meg a központosítás

MSZP: a Klik feldarabolásával nem szűnik meg a központosítás

Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, amíg a központosított logika nem szűnik meg, addig teljesen mindegy, hogy a Kliket hányfelé darabolják, a rendszer továbbra sem lesz működőképes. A Fidesznek meg kell értenie, hogy addig, amíg nem adják vissza az iskolák autonómiáját, és nem lesz az intézményeknek saját költségvetésük, a rendszer rosszul fog működni – hangsúlyozta a kulturális bizottság MSZP-s alelnöke.

 

Az ellenzéki politikus jelezte, a jövő évi költségvetésben még nincs benne az 59 Klik létrehozása, és az, hogy jövő év elején már működtetni akarják a kisebb tankerületi központokat, azt mutatja, hogy rohamtempóban, fejetlenül, szakmai koncepció, hatástanulmányok nélkül vágott bele a kormány az átalakításba.

 

Az MSZP szerint hiba az is, hogy az önkormányzatokat megfosztották az oktatás igazgatásától, a totális államosításból problémák lesznek – hangsúlyozta. Az ellenzéki párt szerint létezik az az “arany középút”, van olyan “okos rendszer”, ahol az állam és az önkormányzatok képesek együtt igazgatni az iskolákat.

 

Kunhalmi Ágnes a tankönyvekről szólva azt mondta, újra kell alkotni a piaci alapú tankönyvfejlesztést, el kellene felejteni a központosított tankönyveket, továbbá a digitális tartalomfejlesztésre kellene áttérni az iskolákban.

 

A rövidített tanórák kapcsán úgy vélte, hogy a perces órákat az alsó évfolyam első és második osztályában már régóta alkalmazzák a pedagógusok, így a Fidesz “lerágott gumicsontként próbálja ezt a módszert újdonságként eladni” – fogalmazott. Szerinte a lexikai tudás mellett emelni kellene a kreatív órák számát, fele-fele arányban meghatározva a lexikális tudást adó és a kreatív órák arányát.

 

Kunhalmi Ágnes a brit sajtóban hétfőn megjelenő kormányzati hirdetés kapcsán – kérdésre válaszolva – úgy vélte, az, hogy ma Magyarország és az Európai Unió egésze EU-szkeptikus “klímában” van, nagymértékben a Fidesz és az Orbán-kormány politikájának köszönhető.

 

“Az a gáncsoskodás, az a szkepticizmus, az oroszok felé fordulás, Orbán Viktor menekültpolitikája mind azt sugallta, hogy arra az EU-ra nincs szükség, ahová a magyarok nagy többsége akart csatlakozni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy be kell fejezni a kettős beszédet. Nem lehet egyszerre az euroatlanti térség mellett kampányolni és csatlakozni újra Oroszországhoz – tette hozzá.

 

Mint mondta, az MSZP határozott véleménye az, hogy a briteknek bent kell maradniuk az unióban.

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Végre itt a tavasz, úgyhogy ideje a szekrény mélyére száműzni a télikabátot a sapkával, sállal és kesztyűvel e...
Bővebben >>