Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
MSZP: A mai kongresszus is megszavazta a Párbeszéddel közös listát
2018-02-10 15:07:45
MSZP: A mai kongresszus is megszavazta a Párbeszéddel közös listát

MSZP: A mai kongresszus is megszavazta a Párbeszéddel közös listát

A hvg.hu írása szerint a kampányban vállalt szerepe miatt többen szerették volna Kunhalmit a második helyre, ezt végül leszavazták. Többek elmondása szerint Mesterházy Attila volt elnök emberei hátrébb szorultak - az elnökségi ülésen nem fogadták el az elnök által előterjesztett listát.

 

Az első tízben helyet kap még Tóbiás József pártigazgató, volt elnök, Mesterházy mint szintén egykori pártvezető, Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke és Gurmai Zita, egykori európai parlamenti képviselő. Bár Mesterházy szövetségesei meggyengültek, de Molnár Zsolt helyezése azt mutatja, hogy befolyásukat nem vesztették el teljesen, mivel Molnárt többen nem látták szívesen a pártlistán, és komoly szerepet tulajdonítanak neki Botka László megbuktatásában.

 

Amennyiben a közös lista eléri a 10 százalékot, úgy biztosan parlamenti képviselő lesz még Korózs Lajos, Varga László, Bangóné Borbély Ildikó és Harangozó Tamás. Utóbbi előkelő helyre kerülése szintén Mesterházyék gyengülését mutatja, mivel információink szerint a volt pártelnök jóval hátrébb sorolta volna Harangozót, ám a választmány jelentős többséggel tolta előbbre a listán.

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Demeter Szilárd (képünkön), aki - saját elmondása szerint - nem szeret színházba járni, aki nem olvassa a magy...
Bővebben >>