Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Müller Cecília már nem akar minden vírusgyanús beteget Budapestre szállíttatni
2020-05-13 11:55:16
Müller Cecília már nem akar minden vírusgyanús beteget Budapestre szállíttatni

Müller Cecília már nem akar minden vírusgyanús beteget Budapestre szállíttatni

A pénteki rendelet szerint az ország minden részéből két budapesti kórházba kellett volna szállítani a súlyos vagy kritikus állapotba került, koronavírussal fertőzött betegeket egy pénteken hozott és aznap életbe is léptetett rendelet szerint.

 

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos azóta új levelet írt a kórházaknak, amely a kormányzati tájékoztató oldalra is felkerült, a levélben megmagyarázza a döntés okát, valamint arra is kitér, hogy csak az új eseteket kell a fővárosba szállítani, nem minden beteget. A pénteki rendeletben ugyanis még az állt, hogy minden szállítható kezelt beteget a két kijelölt kórházba kell szállítani, azonban a most megjelent nyilatkozatban az áll, hogy a kórházak dönthetik el, hogy átvitetik-e a koronavírussal kezelt betegeket a fővárosi intézményekbe, vagy sem.

 

Tekintettel arra, hogy az igazolt koronavírus-fertőzöttek és a kórházi ellátást igénylők száma fokozatosan csökken, a kórházak tehermentesítése és a kórházi ellátások fokozatos visszaállítása érdekében a járvány kezdeti szakaszán megszokott beutalási rend tér vissza, miszerint a két kiemelt kórházba – a Szent László Kórházba és a Korányiba – szállítják az új, súlyos állapotú koronavírusos betegeket – olvasható az érvelés. Az írás szerint azért van lehetőség arra, hogy két kórházba vigyék ezentúl a súlyos eseteket, mert „a kormányzati korlátozó intézkedések hatására alacsony szinten sikerült tartani a fertőzést”.

 

A döntés célja, hogy a koronavírusos betegek ellátása minél kevesebb helyen történjen, hogy a többi kórházban felszabaduló kapacitások lehetővé tegyék, hogy minél hamarabb elkezdődhessenek a járvány miatt halasztott vizsgálatok, beavatkozások, írja Müller nyomán a kormányzati tájékoztató oldal.

 

A pillanatnyilag hatályos határozat szerint abban az esetben, ha valamely kórházban fekvő igazolt koronavírusos beteg állapota súlyosra fordul, de a beteg még szállítható, és a kórház a beteg érdekében indokoltnak látja, hogy a kezelés folytatása a fenti kiemelt kórházakba történjen, akkor kérhetik a beteg átszállítását. Az átszállítás előtt a kórházaknak telefonon szigorúan egyeztetniük kell a két fővárosi intézménnyel.

 

Ha a kórház ezt nem tartja indokoltnak, és helyben szeretné folytatni a kezelést, akkor természetesen nem kell elszállítani a beteget a budapesti két kiemelt kórház egyikébe sem.

 

Enyhe tüneteket mutató betegeket továbbra sem kell kórházba szállítani, ők otthoni karanténban maradhatnak.

 

(forrás: index.hu)

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az esküvő kapcsán a vőlegény öltözékéről nem beszélünk eleget. Pedig a menyasszony mellett a vőlegény az esemé...
Bővebben >>