Voltak érvek innen is, onnan is, de ha a mai hír igaz, s nem az elmúlt kétszáz év vicce kíván lenni, akkor a kérdés megoldódott: az ellenzéknek azonnal távoznia kell a diktatúra átalakította törvényhozásból.

Ha tényleg megszavazza a többség egyebek mellett azt, hogy ha például közös listája van X, Y és Z pártnak, akkor közös frakcióban is kell maradniuk, s nem válhatnak szét, akkor vége a terminológiai vitáknak, s beköszöntött a nyílt diktatúra korszaka.

Ezzel – és az egyéb tervezetekkel – valóban a parlamentarizmus alapelvét rúgja föl az uralkodó rezsim (mindehhez képest a házszabály-módosítás kutya füle), azt az alkotmányos elvet és szabályt, a szabad mandátumgyakorlás elvét, amely a képviselői jogállás alapja. A szabad mandátum azt jelenti, hogy a megválasztás után a képviselő képviselői tevékenységét autonóm módon alakítja, s jogilag függetlenné válva a választóitól, de még a pártjától is, minden állásfoglalását a meggyőződése és lelkiismerete szerint alakítja ki. Nem utasítható sem választói, sem pártja, sem frakciója részéről, működését a köz érdeke határozza meg. A képviselő megválasztásával ugyanis az egész nemzet képviselőjévé válik, így a nemzet érdekeit kell szem előtt tartania, s nem a szűkebb érdekeket (párt, frakció stb.)

Nem lenne modern parlamentarizmus ezen elv nélkül: nem lenne semmilyen mozgás a parlamentben, a képviselő a továbbiakban nem a nemzetet képviselné, hanem kizárólagosan, beismert és tudomásul vett módon, s kényszer alatt a pártját vagy frakcióját, s nem a meggyőződése vagy a lelkiismerete irányítaná őt, hanem a zsarnokság diktátuma.

Ha ez tényleg bekövetkezik, akkor innentől kezdve már nincs helye a vitáknak, hogy tudniillik menni vagy maradni. A magyar országgyűlés a diktatúra foglyává vált.

(kép: Ondreák József)