Nagy Imrére emlékeztek az újratemetése napján Budapesten |
![]() ![]() |
2025-06-17 09:28:29 |
Ugyanakkor tapasztalhattuk azt is - ahogyan az egyik szónok a tömeg előtt kimondta - hogy azok a párt- és állami vezetők, akik egykor elrendelték a forradalom meghamisítását, 1989. június 16-án a Hősök terén szinte tülekedtek, hogy talizmánként megérinthessék a mártírok koporsóit - emlékeztetett Nagy János.
A kommunista diktatúra igazi arcát mutatja, hogy még halálukban is meggyalázták az áldozatokat. Kátránypapírba csavarva, szögesdróttal összekötözve, álnév alatt, arccal a föld felé temették el a miniszterelnököt és mártírtársait - tette hozzá.
Mint elmondta: történelmünk szereplői megítéltetnek a nemzet ítélőszéke előtt is. És akkor ítéltetnek meg helyesen, ha nem tagadjuk el vétkeiket, hibáikat sem.
Ezzel kapcsolatban felidézte: tény, hogy Nagy Imre kommunista politikus volt, a szovjetek arra képezték ki, hogy hazánkat egy gyilkos eszme igájába hajtsa. Közreműködött a második világégés után a magyar demokrácia eltiprásában, begyűjtési miniszterként pedig a padlássöpréssel rengeteg becsületes gazdát taszított nyomorba.
Ugyanakkor - folytatta - az első miniszterelnöksége alatt bezáratta a kényszermunkatáborokat, megszüntette a kuláklistákat és amnesztiát hirdetett. Történelmünk egy sorsfordító pillanatában pedig, '56 októberében másodszor is miniszterelnök lett, és amikor választania kellett, a szuverenitást és a népet, a nemzetet és a hazát választotta és a forradalom mellé állt.
Szolgálatában pedig a végsőkig kitartott, kitartott az ellene folytatott koncepciós perében is és nem kért kegyelmet. Emelt fővel nézett szembe pribékjeivel és a magyar nemzet ezer éves panteonjába a bátorságával és életáldozatával szerzett bebocsátást - fűzte hozzá. |
