Akkor, ugye, senki sem ért félre? Nem a magam tévés szereplésének elmaradásáért szomorkodom, egy nagy frászt, ebből a szempontból cseppnyit sem érdekel az egész. Sőt…, de ezt most hagyjuk!

Amitől egyszerűen okádhatnékom van, az maga a tény, amit ez az egész Hír Tv-s cucc még a vak számára is világossá kellett hogy tegyen: echte fideszes, fideszessé tett, fideszessé kényszerített, fideszessé zsarolt és kötelezett oligarchák jönnek-mennek, s adják-veszik a hazai sajtónak nevezett vicchalmazt.

Persze saját zsebből mindenki azt ad-vesz és privát tulajdonát akként hasznosítja, ahogy kedve tartja. Itt azonban lószart van saját tulajdon, itt – s nem csupán az egész genezisét, hanem a fenntartást, a reklámbevételeket stb. tekintve – hazai és EU-s közpénzekből lenyúlt szajréval csencselnek a közpénzekből zsírosra hizlalt orgazdák, erős pórázon tartott kopók, akik úgy tesznek, mintha övék volna itt minden, csakhogy nem ők, hanem a despota itt mindennek a legfőbb tulajdonosa.

A Bibliában József történetét aitiológiai elbeszélésnek szokás nevezni. A szentföldi zsidóság számára magyarázatot és értelmezést igényelt, miként alakulhatott ki a szomszédjukban a mindent tulajdonló fáraó despotikus intézménye, ugyanis a zsidóknál ilyen intézmény nem jöhetett létre, a király (az uralkodó) nem szerezhette meg magának tokkal-vonóval az egész országot, szigorú szabályok korlátozták őt, éppen azért, mert a földeknek, a javaknak a végső (fiktív jogi) tulajdonosa az Örökkévaló. Az Egyiptomban honos állapotokra a bibliai József-történet egymást követő hét bő és hét szűk esztendejének ismert elbeszélésével próbáltak magyarázatot találni a zsidók.

Szóval ezek az alakok közpénzekből megszerzett tévékkel, rádiókkal, újságokkal seftelgetnek, a despota parancsára és utasítására, miként azt előírja, utasításba adja, hol fenyegetőzve, hol zsarolva, hol kézből etetve és cirógatva.

És lószart van itt sajtószabadság, csupán egy ménkű hamis homofónia van. A teljes lakosság választásokon győztes 35%-ának egyetlen szólama, a maradék 65% polifóniája nélkül. Csend.

Kuss!

És közben echte nyilas lelkületet idéző keretlegények szórakoznak és kacagtatják meg egymást azon, hogy jóízűen köpdösik és rugdalják azokat, akiknek a cipőtalpáig sem érnek föl. Fáj is ez nekik nagyon. És mindezt privát elhatározásból? Magán elszántságból? Egy frászt! A nyilas lelkületet idéző alak vallomást tesz: jött a parancsolat, violaszín pecsét alatt. Ukázba kapták. Mostantól már lehet. Kötelező. Teljes gőzzel. A csillagos égig és akár a könyvégetésig. Imigyen öklendezik a maga keresztyéni hangján: „kész az elhatározás, és az egész bagázst hamarosan kitakarítják nagyjából azzal az empátiával, ahogyan a lóistállóban a málladozó végterméktől megszabadul a gondos ápoló.”

És most idecitálom – ahogy a despota mondta – „napjaink legérdekesebb vitájának”, a „kulturális” álruhát ölteni próbált tahóságnak a – legalábbis számomra – legszimptomatikusabb mondatát, amelyet „napjaink legérdekesebb vitája” mottójának is megszavazhatnánk. A célba vett személy jelen esetben a világ egyik legjelentősebb karmestere, Fischer Ádám, de mindez lényegtelen is. A mondat így hangzik: (Fischer Ádámnak) „kis híján ínhüvelygyulladása lesz a sok vezényléstől és a pénzszámlálástól, amit érte kap.”

Ha a dolgok kedvezően alakulnak, talán már a ma esti Hír TV nézője is hasonló, „régi vágású” kereszténydemokrata gondolatokkal töltekezhet.