Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Nem adhatta át ételadományát augusztus 20-án Iványi Gábor a határkerítésnél éheztetett menekülteknek
2018-08-21 13:34:51
 Nem adhatta át ételadományát augusztus 20-án Iványi Gábor a határkerítésnél éheztetett menekülteknek

Nem adhatta át ételadományát augusztus 20-án Iványi Gábor a határkerítésnél éheztetett menekülteknek

Gábor György vallásfilozófus a történteket az alábbi jegyzetében kommentálta:

 

„A pogány római hatóság nem akadályozta meg, hogy Jézus kenyeret és halat adjon az éhezőknek, a rászorulóknak. A “keresztény” magyar kormány viszont nem tette lehetővé, hogy a röszkei tranzitban, azaz a legálisan ott tartózkodó, s az eljárásra szabályosan várakozó menekültek enni kapjanak.

 

A törvényhozás épületén a kereszt jelével ellátott zászlók lobognak, Erdő Péter, mint afféle békepap, állami ünnepségen reprezentál, s hallgatásával maga is hozzájárul, hogy bohóctréfát űzzenek a hitéből ezek a keresztes lovagoknak álcázott rablólovagok.

 

De engem leginkább most az érdekel, hogy az Úristennel töltekező Orbán Gáspár, ugyanaz, aki a minap egy iszlamista diktátor csodájára járt, s ugyanaz, akit amúgy egy bizonyos Iványi Gábor keresztelt meg, mit is gondol most a kenyér- és halmegvonás kegyetlen csodájáról?”

 

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-...
Bővebben >>