Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Nem akarja elárulni a rendőrség, hogy hányan fagytak meg
2017-03-03 17:00:13
Nem akarja elárulni a rendőrség, hogy hányan fagytak meg

Nem akarja elárulni a rendőrség, hogy hányan fagytak meg

Sőt, a máskor türelmet kérő levelek sem érkeztek válaszként. Ebből arra következtetünk, hogy ebben a kényes és rendkívül visszataszító ügyben egyszerűen nem akarnak adatot szolgáltatni. Az ORFK Sajtószolgálata is hallgat, mint a sír.

 

Bár a rendőrségi adatközlés rendre elmaradt, mi úgy tudjuk Tordai Bencétől, a Párbeszéd párt szóvivőjétől, hogy a Magyar Szociális Fórum februári adata szerint 171 áldozatot követelt az idei tél.

 

Tordai Bence a Párbeszéd szóvivője hírportálunk kérdésére elmondta, hogy pártjuk szerint is tűrhetetlen az állam hozzáállása ehhez a problémához. A pártjuk úgynevezett tűzifaprogramot hajtott végre, de a rendelkezésre álló anyagi források miatt ez éppen csak jelképes segítségre volt elég. Januártól hetente két-három alkalommal indítottak egy-egy segély járatot, így a legszegényebb településeken 100-200 otthont tudtak körülbelül egy-két köbméter tűzifával ellátni, ami esetenként is csak pár hétig elég.

 

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítója és elnöke a tavaly szeptembertől idén február végéig tartó időszakra vonatkozóan már 190 körüli fagyhalál-áldozatról tud. Hozzáteszi, hogy az elmúlt 12 évben összesen 3 ezren fagytak halálra Magyarországon. Az adatok állami forrásokból származnak, az orvosi kapcsolataik révén tudják ezt az igen sajnálatos számot meghatározni.

 

–A kormányzatnak nem érdeke, hogy a valós adatokról a lakosság tudomást szerezzen, pláne úgy nem, hogy ez az adat sokkoló. Így olyan számok kerülnek a médiához amelyeknek semmi közük sincs a valósághoz. A közhiedelemmel ellentétben, fűtetlen lakásokban 5-6-szor többen fagynak meg, mint a szabad ég alatt vagy bármilyen közterületen. Ez egyértelműen a hatalmon lévők felelőssége, mert hatékony akarattal szinte teljesen fel lehetne számolni a megfagyásos haláleseteket. Akár már +5-10 fokban is úgy ki tud hűlni a szervezet, hogy az végzetes legyen. Civil szervezetünk három fő pontban foglalta össze a fagyhalál okainak leküzdéséhez szükséges tennivalókat. Azonnal le kellene állítani a tömeges kilakoltatásokat. A jövedelmeket legalább a minimális létfenntartáshoz kellene igazítani és végül tömeges méretű szociális-bérlakás építkezésbe kellene fogni – mondta Simó Endre.

 

A fagy következtében elhunyt embertársaink számát sokszor kozmetikázzák is, ha például valakit beszállítanak egy kórházba és meghal, hiába egyértelmű annak oka, sokszor olyan magyarázat születik, hogy például összeomlott a keringése. Azt meg nem írják oda, hogy a hideg ölte meg azt az embert.

 

Mindenesetre sokkal szélesebb társadalmi összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy az igen súlyos probléma megoldásra kerüljön, mert a XXI. század Magyarországán egyetlen kihűléses eset is sok lenne.

 

Kertész Z István

 

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>