Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Nem járt a védőoltás, belehalt a hathetes kisfiú
2015-01-31 13:47:49
Nem járt a védőoltás, belehalt a hathetes kisfiú

Nem járt a védőoltás, belehalt a hathetes kisfiú

Az anyuka Facebookon osztotta meg a történetüket. Ádámot, a kisfiút mindössze 7 nap alatt vitte el az RSV (respiratory syncitial) vírus. Felnőttek esetében a fertőzés egy egyszerű nátha lezajlásához hasonló, ám csecsemőknél és kisgyermekeknél a fertőzés komoly következményekkel járhat, főleg olyan babák esetében, akik kis súllyal születtek, gyengébb az immundrendszerük, illetve azok is, akik nem anyatejet kapnak.

 

Mint az anyuka posztjából kiderül, létezik védőoltás a vírus ellen, azonban nagyon drága és jelenleg az állam csak koraszülötteknek teszi elérhetővé, mivel ők különösen veszélyeztetettek.


A szülők azért beszélnek nyíltan a velük történtekről, hogy minél többen tudomást szerezzenek a dologról, és melléjük álljanak: az a cél, hogy minden újszülött megkaphassa ezt az oltást vagy állami finanszírozásban, vagy legalább úgy, mint az influenza elleni oltást, amiről dönthetünk hogy beadatjuk-e a gyerekünknek. A poszt jelenleg csaknem 45.000 megosztásnál jár.


"Kedves ismerőseim,barátaim és mindenki akihez csak eljut.... !


Életünk legfájdalmasabb dolgát osztom meg veletek,nem a részvét kicsikarása okán -kérlek is nagyon szépen benneteket hogy ne commenteljétek/likeoljátok- hiszen aki szeret bennünket úgyis velünk érez,nem kell hozzá a facebook,hanem amiatt hogy összefoghassunk és tehessünk azért,hogy másnak ne kelljen ezt megtapasztalnia....

 
Kérlek ezért benneteket hogy osszátok meg minden kisgyerekes ismerősötökkel vagy babát tervező ismerőseitekkel!


Ma délben a mi kicsi kincsünk,egyetlen pici fiúnk,gyönyörű Ádámunk itt hagyott minket örökre. 6 hetes volt. 2015-ben az én gyerekem belehalt egy RSV nevű vírus -googlezzatok rá- okozta fertőzésbe,illetve annak szövődményébe.... Pici köhögéssel indult délután láztalanul,befulladt éjjelre,rohantunk vele a kórházba,oxigént kapott,rosszabbul lett és7 nap alatt elvitte. Amit orvosilag és emberileg meg tudott tenni,azt lelkiismeretesen megtette az intenzív osztály minden!! dolgozója itt Székesfehérváron. Nem őket készülök pocskondiázni. Sőt !!! Köszönöm az áldozatkész munkájukat! Köszönöm amiért velünk együtt nem adták fel,köszönöm hogy velünk imádkoztak,és láttam a könnyet mindenki szemében mikor elérkezett a vége.......


Ez a vírus rendkívül veszélyes kicsi babákra,legyengült immunrendszerű babákra,és anyatejet nem kapó babákra. Az én kicsi fiamnál ez a három dolog megvolt... Egy veleszületett orrjáratszűkület miatt sebezhetőbb volt az immunrendszere,pici súllyal született és nem tudtam szoptatni .


És most elmondom miért rakom ki a legbensőbb ügyünket a facebookra: a vírus ellen létezik védőoltás!!!!!!


Mivel nem egy hagyományos oltás,hanem inkább ellenanyag készítmény így nagyon drága és egyénileg nem elérhető! Jelenleg az állam csak koraszülötteknek teszi elérhetővé,ők megkaphatják,de egy "sima" újszülöttnél fel sem merül még ötlet szinten sem..... 


Pedig pici babák esetében egy nagyon veszélyes fertőzésről beszélünk!!!!!! 


Ezért azt gondoltuk a férjemmel,hogy megkezdünk egy harcot ezért az oltásért. Az a cél hogy minden újszülött megkaphassa,vagy állami finanszírozásban vagy legalább úgy mint pl. egy influenza elleni oltást,amiről dönthetünk hogy kérjük-e,beadatjuk-e,és aminek a létét az orvosok nem hallgatják el....


Jelenleg a figyelmét szeretném felhívni minél több embernek erre a betegségre és az ellenanyagra,hogyha ez már kinövi magát egy "mozgalommá" sokan csatlakozhassanak hozzánk és harcolhassunk azért hogy minden újszülött megkaphassa ezt a védettséget nyújtó oltást!!!!!!


A mi pici fiúnk,Rácz Ádám Miklós hat hetet élt csak. Van megoldás erre a fertőzésre,ne hagyjuk megismétlődni újra és újra más gyerekekkel!!!! A mi Ádámunk nagyon sokat harcolt,küzdött ezzel a vírussal,aminek a szövődményeként leálltak a létfontosságú szervei. Kell hogy együtt küzdjünk!!!!! Osszátok meg az ismerőseitekkel,mert azonnal mozgósítható bázisra lesz szükségünk !!! Mi elindítjuk a folyamatot, sok támogatóval nyomást gyakorolhatunk a "bölcs" honatyáinkra. 


Szeretném ha sokan lennénk mikor kell!!!!! És emberek! Ez sokkal fontosabb mint az internetadó!!!!!!! Osszátok szakadatlan és ha ott az idő harcoljunk együtt a gyerekeinkért!!!!!!! 


Megosztok veletek egy pár fotót Ádikáról, csak hogy értsétek milyen súlyos betegség ez az RSV. Aki ismer,pontosan tudja hogy ezt milyen nehezen teszem,de látnotok kell mit művelt vele egy hét alatt ez a vírus!!!!!"



Forrás: propeller.hu


Utoljára frissítve: 2015-01-31 13:47:41

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az esküvő kapcsán a vőlegény öltözékéről nem beszélünk eleget. Pedig a menyasszony mellett a vőlegény az esemé...
Bővebben >>