Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Jenő napja van.
Nem kizárt, hogy a Kutyák a Tiszában úsznak majd
2024-12-03 13:52:27
Nem kizárt, hogy a Kutyák a Tiszában úsznak majd

Nem kizárt, hogy a Kutyák a Tiszában úsznak majd

Ezt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában, aki elismerte, hogy összezavarták a szavazóikat azzal, hogy a pénteki, teljesen önálló indulásról szóló bejelentés után a párt társelnöke tegnap a Tiszával való esetleges koordinációról beszélt az ATV-ben. Nagy Dávid szerint azt viszont kiemelte, hogy utolsó pillanatos visszalépések nem lesznek, ahol lesz jelöltjük, ott végig is csinálják majd a választást.

 

Arra a kérdésre arra, hogy melyik ellenzéki párttal tudnának elképzelni együttműködést, a Tisza pártot mondta.  De hozzátette, nem tudni, hogy mi lesz még a Tisza Pártból, de az látszik, hogy ez fejlődő képződmény, amiből szerinte lehet rossz is, jó is. Szerinte jól tette Kovács Gergely pártelnök, hogy nyitva hagyta ezt az ajtót.

 

Nagy Dávid arról is beszélt, hogy Pásztor Tibornak sikerült megállapodnia cégével arról, hogy feltüntetheti vagyonnyilatkozatában cégének nevét és az onnan kapott juttatásokat.

 

Korábban a portálok arról cikkeztek, hogy hiányzik a hegyvidéki kutyapárti képviselő vagyonnyilatkozatából az a fizetése, amelyet pluszjövedelemként egy banktól kap az önkormányzati képviselői tiszteletdíján kívül. Akkor a képviselő titoktartási kötelezettségre hivatkozott.

 

A pártigazgató hozzátette, a másik kutyapártos politikusnak ez nem sikerült, Sasi-Szabó Tamásnak közös megegyezéssel távoznia kell az őt foglalkoztató cégtől, mert le kellene írnia  vagyonnyilatkozatában a képviselői tiszteletdíján kívüli juttatását.

 

Nagy Dávid úgy fogalmazott: Sasi-Szabó Tamásnak azonnal felmondtak a multicégnél, ahol eddig dolgozott, mert nem értettek egyet abban, hogy a fizetését feltüntesse a vagyonnyilatkozatában.

További híreink
Havazott Magyarországon
Kedd reggelre kifehéredett a 1014 méteres Kékes és Bánkút is.
2025-11-18 09:20:38, Hírek, Színes Bővebben
A KSH szerint szeptemberben 687 100 forint volt az átlagkereset
Az adatok 9,5 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit.
2025-11-18 09:20:36, Hírek, Színes Bővebben
Ultramodern inkubátort fejlesztenek pécsi kutatók
A Pécsi Tudományegyetem, konzorciumban a Matro Kft.-vel, valamint az UltraSmart Kft-vel, megkezdte a „Foton Emissziós Embrió Kontroll Rendszer (Photon Emission Embryo Con...
2025-11-17 21:04:03, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megérkezett a Dunántúlra a hidegfront, Vas és Zala vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, mert ott 20 m...
Bővebben >>