Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Rudolf napja van.
Nem mondhat le az ellenzék önként a parlamentarizmus működéséről
2020-03-22 09:50:44
Nem mondhat le az ellenzék önként a parlamentarizmus működéséről

Nem mondhat le az ellenzék önként a parlamentarizmus működéséről

A magyar kormány a koronavírus-járványra hivatkozva áttérne a rendeleti kormányzásra, de ehhez napirendtől való eltérés szükséges, így a tervek szerint hétfőn a parlamentben először ezt az eltérést szavaztatnák meg az országgyűlésben, amelynek elfogadásához a jelenlévő képviselők 4/5-ös többsége kellene. Ezt követően kedden magáról a törvényjavaslatról szavaznának, amihez már elég lenne a 2/3-os többség is. Mivel a Mi hazánk Mozgalom már jelezte, hogy támogatják a Fidesz-kormány szándékát, így ennek aránya már nem kétséges, hogy összejön.

 

Tehát az ellenzék parlamenti pártjainak hétfőn van az utolsó lehetőségük arra, hogy megakadályozzák a diktatúra kiépülését Magyarországon.

 

A kormány az év végéig szeretné megkapni a rendeleti úton való országvezetés jogosítványát - egyelőre. De már ez is hosszabb idő, mint amire most a koronavírus-járvány várható lejzajlása. Most március közepén december 31-ig tartó időre függesztené fel a jelenlegi hatalom a parlament működését, ami túl hosszú idő azon kívül, hogy a demokráciára meglehetősen veszélyes. A Fidesz-kormány már többször bebizonyította, hogy nem a teljes lakosság érdekében cselekszik, hatalma megtartásához minden létező eszközt hajlandó bevetni.

 

Például a kormány a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” négy éve hirdette ki, és azóta folyamatosan, legutóbb most márciusban  hosszabbította meg azt. 

 

A menedékjogról szóló törvényben konkrét számadatok határozzák meg, hogy meddig tartható fent, meddig indokolt. Például addig, ameddig a hazánkba érkező menekültek száma egy hónap átlagát nézve naponta meghaladja az ötszáz főt vagy egy hét átlagában a napi 800 főt.  Mint tudjuk az esetszámok ezeknél a kritériumoknál már régen jóval alacsonyabbak – a kormány mégsem vonta eddig vissza a bevándorlási vészhelyzetet.  Az ilyen történéseknek mindenféleképpen intő jeleknek kellene lenniük valamennyi ellenzéki erőnek, hiszen az egyszer a kormány kezébe adott gyeplő rendkívül nehezen szerezhető vissza.

 

Ennél is fontosabb, hogy semmi biztosíték nincs arra nézve, hogy a kormányzat e rendkívüli felhatalmazással nem fog úgy visszaélni, mint Komló város Fideszes polgármestere, aki egymaga hozta meg a település jövő évi költségvetését.

 

Kertész Z István

 

 

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>