Romsics Ignác korábbi kijelentéseiből sejthető volt, hogy a Szabadság térre szervezett szobor ügyében majd az MTA is állást foglal. Ennek a Magyar Tudományos Akadémia a május 13-án tartott "Történelmi Emlékezet és a Történettudomány" című tudományos ülésével tett eleget.

Az MTA nemet mondott a szoborra, pontosabban „az izé és a hogyishívják stiláris eszközeivel megvalósított tervre” - ahogy azt Marosi Ernő akadémikus nevezte. Szerinte a szoborral az a probléma, hogy a művészethez semmi köze sincsen, azon felül még plágium is, egysíkú, nem jeleníti meg az egyes vallások eltérő képzeteit a halál utáni létről, valamint a képzőművészet 100 éve elavult eszközeivel él.

Előadása címe a „Borúra derű”, egy Széchenyi által 1831-ben az MTA-nak adományozott Ender képre utalt. Mint elmondta, a plágium innen eredeztethető, noha a festményen Hébé, a görög mitológiában az ifjúság és a tudás istennője jelképezi az Akadémiát és a felé szálló sas Jupiter főistent, nem Gábrielt és a „náci sast” látjuk.

Elmondta, hogy bár Párkányi Raab alkotásaiból mindig a „lebegő szobor” iránti vágy sugárzik, azonban fent és lent kiiktatása, ha úgy tetszik a gravitáció kikapcsolása csak művészeti értelemben tették eddig súlytalanná a tervező szobrait.

Marosi hiányolta az egyeztetéseket és sérelmezte, hogy míg egykor Battistero bronzkapui is csak társadalmi egyeztetéssel kerülhettek a Szent-János keresztelőkápolnára, addig ma a titkos mikulásajándékként adják át a szobrokat, köztereket. Javasolta a szobor építésének megszűntetését és társadalmi párbeszédet kezdeményezett.

Hunyady György akadémikus, „Visszatekintés a jelenből” címmel tartott előadást. Többek közt a nemzeti identitás pozitív és negatív aspektusairól beszélt. Mint elmondta, ugyan „a nemzet” kategória egyes emberek fejében kerülhet kitüntetett szerepbe, és ez hozzájárulhat az egészséghez önkép kialakításához is, de az előítéletességgel kevert nemzettudat a saját csoportok kultiválásához és az eltérő csoportok létjogosultságának elvetéséhez vezethet.

Az eseményen Mécs Imre, a Szabadság téren tüntetők szószólója is felszólalt. Mécs elmondta, hogy a történelem méltó feldolgozásáért tüntetnek, hiszen Illyést idézve: „A múlt nincs magától". Fontos, hogy az elkövetkező generációk múltat továbbvivő képe hiteles legyen. Beszélt a másokat okoló tények, sérelmek mozdíthatatlan jégtömbbe fagyásáról, mely szerinte a második világháborút eredményezte. Beszélt 1956-ról, melyben annak brutális letöréséig szerinte volt remény arra, hogy a nemzet szembenéz a történelmével, a folytatódó diktatúráról mely ezt ismét lehetetlenné tette és a ’89-es újabb nagy esélyről, mellyel a könnyen megszerezhető 2/3-os hatalom birtokában most visszaélnek a hatalom birtokosai. Az egykori halálraítélt szerint ennek a visszaélésnek és a magyar társadalmi élet és politika megnyomorodásának a jelképe a Szabadság térre tervezett szobor.

Ormos Mária fő témája, a Szakály-féle idegenrendészeti eljárásnak minősített Kamenyec-Podolszkij deportálás volt. Mint elmondta, bár lehet, hogy Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOK) ezt a szót használta, de a politika alakítói, így pl. Kozma Miklós ungvári kormányzóbiztos is 1941 nyarán Bárdossy miniszterelnökhöz címzett levelében „ukrán provokátorok és cigányok áttételéről” beszél, valamint maga Bárdossy miniszterelnök ’41 november 21-én a kormány további zsidókat „kitelepítő” programjának német leállítását sérelmezi.

- Így nem különb ezt idegenrendészeti eljárásnak, mint a németek népirtási tervét Endlösungnak nevezni - utalt Szakály Sándorra a történésznő.

Az emlékműre kitérve elmondta, hogy a sas semmiképp sem fejezheti ki a megszálló Wermacht egységeit, tekintve hogy a németen kívül még 30 másik ország szimbólumában volt benne a sas, illetve a megszálló német csapatok sem sast, hanem horogkeresztet viseltek. Kitért rá, hogy a magyar kormány felelőssége nem ’43-’44-ben, hanem már 1920-ban a numerus clausussal elkezdődött.

Zsoldos Attila "Kényelmetlen múlt" c. előadása volt a bizonyíték arra, hogy a történelem „kedvezőbb” szemléletének kialakítására irányuló kísérletek már a középkorban léteztek. Szent István és Vak Bottyán történetének és IV. Béla és V. István atya-fiú rivalizálásának eltorzítására tett kísérletekre hívta fel a figyelmet. Rámutatott, hogy a célzott hamisításon túl az is hamis tényekhez vezethet, ha az emberek a múltbeli történéseket a jelenlegi viszonyok szerint ítélik meg.

Csepeli György professzor a Holokauszt és Trianon kapcsán az elmúló vulgáris és feldolgozatlan múlt miatt velünk maradó ún. „primodiális” időről szólt. - Ennek a közelségnek a kellemetlen érzése mindaddig hat át minket, míg ezt a kettős traumát fel nem dolgozzuk! - mondta

Gyáni Tibor is erre mutatott rá „A történelem jelentése és politikai haszna” c. prezentációjában, amikor a monumentális, az antikvárius és a kritikai történetírást Nietzsche alapján összehasonlította.
Óva intette a vizsgálódókat, hogy felülkerekedjen rajtuk a „saját múlt” vágya. - Ahol ez a politikai akarat megjelenik, ott a történelem elsatnyul! - figyelmeztetett az akadémikus. A történelem és propaganda közötti különbséget nem az igazság-hamisság tényében, hanem a politikus és a történész akaratában látta. Mert amíg a történész a megismerés, magyarázat és jelentésadás miatt foglalkozik a történelemmel, addig a politikus a nyerészkedés és haszonhúzás miatt. Gyáni ezért - és a plurális szemléleteket elutasító, deklaratív volta miatt - vélte aggályosnak a Veritas intézet életre hívását.

Mint elmondta, a mai politikának a történelempolitikára azért van szüksége, mert a fennálló pártok között nincs jelentős különbség, s szükség van valamiféle, a másik számára nem megadatott legitimációra, e miatt játszódhatnak le ugyan azok a folyamatok pl. Ukrajnában és Olaszországban, mint Magyarországon.

Ezekben az országokban elterjedt szemlélet a hibák és veszteségek külső eredeztetése és egy egykor már létező történelmi állapot, mint megoldás preferálása. Így következhetett be pl. az olaszoknál, külső kényszerrel kimagyarázott Mussolini, Ukrajnában Bandera vagy Magyarországon Horthy rehabilitálása.

Romsics Ignác „Az országmentő, a gyilkos, és a felségáruló Horthy-képeket” foglalta össze. Mint elmondta, a tulajdonosi rétegek, akiknek a ’19-es kommün a mohácsi veszteséggel volt azonos, Horthyt Rákóczival, I. Istvánnal, Kossuth Lajossal helyezték egy szintre. A ’19-es novemberi bevonulásáról nem véletlenül írtak úgy AKKOR, mint a nemzetközi hazugságok ellen fellépő keresztény eszme megvalósulásáról.

Eközben azonban egy másik réteg, a kommunista körök számára a fehérterrorban részt vevő antiszemita volt.  A királypártiak szemében pedig egyenest „uborkafára felkapaszkodott hitvány szószegő”, amiért IV. Károly november 6. visszatérését megakadályozta. Romsics szerint Horthyról az „országmentő” képe a felnövekvő fiatalokban az iskolában adagolt propaganda miatt alakult kil. Az OSZK adatai szerint, míg életéről 1920-1937 között „csak” 17 darab, addig 1937 és 1945 között már 28 darab könyv jelent meg.

Ebből jelentős 1938-ban egy 300 oldalas életrajz 70-ik születésnapjára, amely IV. Károly kapcsán is mentegeti a kormányzót, illetve szintén ez évben egy 600 oldalas geneológia, mely Árpád-házi rokonságot kíván felfedezni egy esetleges Horthy-dinasztia megalapozása céljából.

Ervin Staub a Stanfordon végzett magyar származású pszichológia professzor angol nyelvű előadásában a népirtás okairól, megelőzéséről és a szembenézésről beszélt. Véleménye szerint a hutuk és tuszik konfliktusához hasonlóan a holokausztban is voltak külső tényezők, de ezek már csak a magyarságban meglévő érzelmekre hatottak. 

Mint elmondta, személyes élménye is tudományos tapasztalatát támasztja alá. „Magyarok őrizték a gyűjtőtábort ahonnan nagybácsimat vitték el, magyarok törtek ránk a csillagos házba, és magyar csendőrök büntették meg a nekünk segíteni próbáló embereket”

Mint elmondta, az áldozatkeresés általában gazdasági és politikai hanyatlás, zavar esetén kezdődik, és legvalószínűbb áldozati csoporttá a negatív megítélésű, a lakosság többségéhez képest valamivel jobban élő csoport válik. A tragédiákban az elkövetőkön kívül tanúk szerepét is kiemelte, kutatásai szerint a tanúk hallgatása megerősítésként hat az elkövetésbe bevontak számára. A professzor elmondta, véleménye szerint a megoldás a szélesebb társadalmi párbeszéd lehetne.

VéDé