Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Nemkívánatos a Trefort gimnáziumban Áder János - ezt közölték is vele
2017-04-24 16:01:37
Nemkívánatos a Trefort gimnáziumban Áder János - ezt közölték is vele

Nemkívánatos a Trefort gimnáziumban Áder János - ezt közölték is vele

Az államfő kedden tart órát az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában, és a rendezvényt aligha sorolja majd legkedvesebb protokolláris eseményei közé.

 

A diákok fölöttébb kemény hangú szövegében ugyanis az áll, hogy Áder – azzal, hogy aláírta a “lex CEU-t” – olyan álláspontot képviselt, amely “ellentétben áll az iskolánk értékeivel, érdekeivel.” Éppen ezért a gimnazisták párbeszédet kezdeményeztek az ügyben a tanárokkal, az iskola vezetésével: el szerették volna érni, hogy az illetékesek konzultáljanak velük a vizitről, amelyet elleneznek.

 

A dokumentumot néhány nap alatt írta alá az iskolai diákság körülbelül harmada.

 

Az Index információi szerint a tanárok sem maradtak némák. A gimnázium honlapján a tantestület körülbelül fele, 40 tanár tett közzé nyilatkozatot.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az utasbiztosítás az, ami legalább annyira fontos egy külföldi út előtt, mint bármi egyéb, amit beleteszünk ...
Bővebben >>