Épp ezért ki van zárva, hogy a jövőben bármilyen meglepetéssel szolgáljon, kiváltképp kellemessel. EU-kilépés, még több akaratosság, újabb és újabb korlátok, korlátozások – ilyesmik előbb várhatók tőle, mint jólét, biztonság, humánum, ember- és törvénytisztelet.

Aztán ott van az ő csapata, az a pár beavatott, akikben megbízik.

Ilyen kulcsember például V. Attila, akit 2002-ben egy év felfüggesztett börtönre ítéltek különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. El is nyerte jutalmát. Azt beszélik, hogy bár a hivatalos feladata csupán tanácsadó, de ő a diktatúra médiaközpontjának, az MTVA-nak az igazi ura. Mint a miniszterelnök régi barátja, nélküle semmi nem történhet a köztévében, és az intézmény 80-100 milliárdos költségvetését is ő felügyeli.

Tökéletes választás.

És van egy másik nem hivatalos tanácsadója is, H. Árpád: őt meg garázdaság vétsége miatt ítélték el két év próbaidőre, 2011-ben.

Még egy köztörvényes bűnöző.

Egyértelmű, hogy az ő helye is a Fideszben van, a csúcson, közvetlenül a főnök, meg Lézer Janó, Bulibáró Tóni és Kaszinós Andy mellett.

Pusztán e rövid névsorból elkerülhetetlenül következik, hogy az ország sorsa nem lehet más, mint amilyen: tragikus és szomorú, de persze a romlott nevek listája sokkal hosszabb – félelmetesen hosszú. Viselőik az általuk uralt területen mindent blokkolnak, hátráltatnak, a törvényeket megszegve, félremagyarázva, apránként lökdösik az országot a szakadék felé.

Ez volt hát a szellemi és morális háttér ehhez az ijesztő kampányhoz, amely során a futballpályák csőcseléke beköltözött az államhivatalokba, a kormányba, a tévéstúdiókba. Ilyen intenzitású hazudozásra, zsarolásra, fenyegetőzésre csak egy diktatúra képes.

Pontosabban a diktatúra emberei.

Na és a másik oldal? Az milyen erőt tud szembeállítani a tébollyal, a ránk váró feneketlen mélység egyre növekvő esélyével? Hiszen a menekülteknek szánt sors egyben a mi lehetséges sorsunk is. Ahogy ebben az országban segítségre szoruló emberekről beszélnek, bánnak velük, úgy fognak velünk is. A diktatúra nemes és igazságos, nem tesz különbséget ember és ember között.

Mit szándékozunk ezzel, ez ellen tenni?

Vagy inkább: lehetséges-e bármit is tenni ott, ahol éppen a tevésre legilletékesebbek egyben a legalkalmatlanabbak is. Egyikük, egy úgynevezett felelős értelmiségi, egy úgynevezett ellenzéki, vitaműsorok résztvevője például ezt írta az urnazárás, az érvénytelenség bejelentése után: „Amúgy megérdemelnének egy bocsánatkérést azoktól, akik azt feltételezték, hogy úgyis csalni fognak!"

Vagyis ők tőlünk. Vagy mondjuk H. Árpád tőlem.

Milyen méltányos egy magyar értelmiségi!

Üzenem neki, hogy a gonoszt, az ártót nem gyűlölni olcsó ripacskodás – nemzeti öngyilkosság.

Bruck András