Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Nettó náci szöveg Orbán unokás magyarságmeghatározója
2018-10-06 14:30:52
Nettó náci szöveg Orbán unokás magyarságmeghatározója

Nettó náci szöveg Orbán unokás magyarságmeghatározója

Két napja éjfél körül megosztottam egy cikket mely szerint Orbán Viktor azokat hajlandó magyarnak tekinteni akiknek az unokájuk is magyar lesz.

 

Elsőre jót nevettem, mint ahogy mások is,, ekkora sületlenségen.

 

Miután egy kicsit elgondolkodtam Orbán kijelentésén a dolgot már egyáltalán nem találtam viccesnek. Eszembe jutott a II. zsidótörvény, melyet példaképe Őfőméltósága Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó emelt törvényerőre aláírásával.

 

E szerint az számított Zsidónak akinek egy szülője, vagy legalább két nagyszülője zsidó volt.

Most azonban nem az antiszemitizmusról akarok írni, hanem a fenti említett törvény eszmeisége alapján akarom levezetni a mondandómat.

 

Orbán Viktor szerint nem az fog magyarnak számítani aki magyar állampolgársággal rendelkezik, ezt az országot tekinti hazájának, büszke ennek az országnak az eredményeire és lehetőség szerint ebben az országban kíván boldogulni.

 

Szerinte az lesz a magyar akiknek a felmenői is magyarok, voltak ha az ő eszmeiségének a talaján álltak és az unoka is ezt az értékrendet követi. Ebből kifolyólag kétféle magyar állampolgár lesz.

 

Magyar és egy másodrendű nem magyar, aki mint nemzetidegen feltételezem, hogy negatív megkülönböztetésben fog részesülni.

 

A magyarságra vonatkozó orbáni logika ezek alapján az ország legsötétebb idejéből előrángatott gyalázatos aljas eszmefuttatás ami teljes egészében a fasizmus eszmerendszerét tükrözi.

 

Ne hagyjuk, hogy ez bekövetkezzen és tiltakozzunk az ilyen megnyilvánulások ellen! Orbánnak mennie kell!

 

De csak akkor fog menni, ha teszünk róla nemzeti összefogással.

 

Fleiner György

 

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Modern társadalmunkban egyre gyakoribb probléma a visszér kialakulása. A vénák kitágulása és torzulása megnehe...
Bővebben >>