Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Kázmér napja van.
Novák Katalin lemondását követelik
2024-02-06 09:52:42
Novák Katalin lemondását követelik

Novák Katalin lemondását követelik

Kikéri az LMP azokat a dokumentumokat, amik alapján Novák Katalin döntést hozott a bicskei gyermekotthon pedofilüggyel kapcsolatos volt igazgatóhelyettesének ügyében.

 

Online sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn az LMP szóvivője, Süveg Anna, hogy kikérik azokat a dokumentációkat, amelyek alapján Novák Katalin köztársasági elnök úgy döntött, kegyelmet ad a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki fedezte a pedofil exigazgatót.

 

"A bicskei gyermekotthon ügye önmagában mélységesen felháborító, de a köztársasági elnök tudott rajta csavarni egyet, és még gusztustalanabbá tenni ezt az egészet. Megnyugtató magyarázat megint nincs, csak az államfői hivatal adott ki gyorsan egy veszteségminimalizáló közleményt arról, hogy ők bizony elítélik a pedofíliát" – mondta a szóvivő.

 

Az LMP álláspontja szerint az egyetlen helyes dolog, amit Novák Katalin tehet most, hogy visszavonja ezt a gyalázatos döntést. "De nem fogja, nem olyan önálló szereplő ő a Nemzeti Együttműködés Rendszerében” – tette hozzá Süveg Anna, aki az LMP nevében azt javasolja Nováknak, hogy legalább tisztelje meg a közvéleményt azzal, hogy kiadja a kegyelmi döntés okait.

 

"Ahogy a Budaházy-ügyben, újfent kikérjük a kegyelmi döntés alapjául szolgáló dokumentációt, a döntést előkészítő anyagokat, valamint az igazságügyi miniszter előterjesztését" – nyilatkozta a párt szóvivője, hozzátéve, "továbbá elvárjuk Novák Katalintól, hogy nyilatkozzon személyesen, és indokolja meg a döntését.”

 

Süveg szerint a terrorcselekményekkel megvádolt Budaházy György ügyében – aki szintén elnöki kegyelmet kapott – megtagadták a dokumentációk kiadását. Remélik, hogy a bicskei gyermekotthon ügyében másképp döntenek majd. "A kegyelmi jog gyakorlása különleges, kizárólagos jogköre a mindenkori államfőnek. Novák Katalin immáron másodszor bizonyította, hogy ezzel a joggal nem él, hanem visszaél" – zárta a sajtótájékoztatót a szóvivő.

 

A történtekkel kapcsolatban a Mindenki Magyarországa Néppárt is közleményt adott ki. Mint írják, a Márki-Zay Péter vezette párt „megdöbbenve értesült arról, hogy Novák Katalin kegyelemben részesített egy pedofíliát támogató, gyermekotthonban dolgozó igazgatóhelyettest. A Mindenki Magyarországa Néppárt zéró toleranciát követel a pedofil bűncselekményekkel, elkövetőivel és mindazokkal szemben, akik bármilyen módon segítséget nyújtanak az szexuális bűnelkövetőkének. Követeljük a elnöki kegyelem azonnali visszavonását, a kegyelmi kérvényt aláíró és ezzel a pedofíliát támogató Novák Katalin lemondását és a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetén a valóban visszatartó erejű ítéletek kiszabását a bűnsegédekre is.

 

Hasonlóan nyilatkozott a Demokratikus Koalíció is, ők egyenesen a köztársasági elnök lemondását követelik.

 

A DK szerint Novák Katalin szégyent hozott a köztársasági elnöki tisztségre, ezzel pedig méltatlanná vált annak betöltésére. "Nem engedhetjük meg, hogy Novák Katalin még több pedofilt engedjen szabadon, veszélyeztetve gyerekeinket és unokáinkat! Nem lehet egy pedofilsimogató Magyarország legfőbb közjogi méltósága, nem képviselheti a magyarokat államfőként sem itthon, sem külföldön! Aki pedofiloknak vagy őket segítőknek ad kegyelmet, azt egy európai nemzetnek ki kell vetnie magából" - írták.

További híreink
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Aktuális Bővebben
Lemondott az MSZP-elnök a gyermektáborban történtek miatt
A részletek egyelőre nem ismertek, vizsgálat indult az ügyben.
2024-02-28 13:22:46, Hírek, Aktuális Bővebben
A Rogán-féle propagandahivatal 1360 milliárdot költött kommunikációra 8 év alatt
2015 és 2023 között összesen 1360 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a Rogán Antal vezette minisztérium alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal keretmegállapo...
2024-02-19 16:16:42, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pécsi építészhallgatók ötletei is formálják Pécset, a 2000 éves várost.
Bővebben >>