Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Olvasói levél: eső után úsznak Hódmezővásárhelyen
2014-07-09 13:23:54
Olvasói levél: eső után úsznak Hódmezővásárhelyen

Olvasói levél: eső után úsznak Hódmezővásárhelyen

Egy hódmezővásárhelyi (tudják: Hódmezőlázárhely Megyei Jogú János) olvasónk jelezte: kicsit kezdi unni, hogy minden nyáron minimum egyszer (de inkább többször) úszik az utcájuk.

 

„Pár éve visszatérő probléma itt a Tóalj utcában, hogy nyári eső után térdig érő vízben közlekedünk jó darabig, mert nem folyik le az esővíz. Tavaly és tavalyelőtt is volt már ebből baj, az egyik szomszédhoz a tűzoltók is kijöttek, nála már a házból kellett kiszivattyúzni a vizet.

 

Most a héten kétszer is pancsoltunk, ami amellett, hogy bosszantó még veszélyes is. Mert azt ne mondja senki, hogy a házaknak jót tesz az, hogy tartósan vízben állnak. Ráadásul szinte a város közepén vagyunk, hogy néz ez ki? Vásárhely nem egy turistaparadicsom, de a strand mégis itt van nem messze, hát nem túl bizalomgerjesztő, hogy a kempinggel szemben itt zajlik a saras trutyi…

 

Az utcában egyébként virágágyás fut végig, amit valamilyen tőzeg-szerű anyaggal szórtak fel, ami nagyon szép, de amikor belekerül a csatornába, az nyilván nem bomlik le, csak dugít. Régen volt, hogy jöttek és a csatornafedeleket felemelve, nagy nyomással átcsapatták az egészet – és akkor nem is úsztunk. Most már ezt nem csinálják. Mi meg úszunk. És hozzátenném, az is elgondolkodtató, hogy eközben elég gyakran látom a város közmunkásait munka helyett nemes egyszerűséggel napozni. Nem sajnálom tőlük azt a 47ezer forintot, és azt is tudom, hogy ez nem a legideálisabb állapot, és nem is valódi megoldás. De ha már egyszer ez van, akkor nem lehetne ilyen értelmes feladattal megbízni őket, ahelyett, hogy a nagy semmit gereblyézik egész nap?

 

Megköszönöm, ha egyáltalán lehozzák ezt a levelet. Igaz, már megszoktuk, hogy Vásárhelyről semmilyen rossz, negatív hír nem kerülhet ki, hiszen itt mindig, minden teljesen rendben van, mert ez még mindig Lázárfalva…”

 

olvasói fotó

 

 

 

Eddig a levél, mi pedig úgy döntöttünk, utána járunk a problémának. Megkerestük a hódmezővásárhelyi városüzemeltetést, illetve városgondnokságot. Kristó Jánostól, a városgondnokság munkatársától telefonon azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a csatornákkal – szerinte – minden rendben van, karbantartják azokat. A probléma a hirtelen lehulló sok csapadékkal van, ráadásul az említett Tóalj utca a város legmélyebb pontja. Olvasónktól ugyanakkor tudjuk, hogy a tűzoltók egy korábbi kivonulásnál panaszkodtak arra, hogy csatorna eldugult. Egy tavalyi esőzésnél pedig, mikor ugyanígy megállt a víz, akkor az eső után mentek és szedték ki az összegyűlt tőzeget, csikkeket, tűleveket. Kristó János azt is elmondta, hogy igyekeznek nagy eső után minden kritikus ponton jelen lenni, illetve, hogy baj esetén a lakosok a polgármesteri hivatal honlapján található zöld számon tehetnek bejelentést. Kerestük a zöld számot, hogy közzétegyük, egyelőre nem sikerült a nyomára akadnunk, de reméljük olvasóink szükség esetén nagyobb sikerrel járnak…

 

 

Kérdéseinket emailben is elküldtük a városgondnokságnak, erre még várjuk a választ. 

Utoljára frissítve: 2014-07-09 13:27:43

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán...
Bővebben >>