Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Őrs napja van.
Önkéntes jogászokat toboroz az Utcajogász
2024-09-08 10:49:05
Önkéntes jogászokat toboroz az Utcajogász

Önkéntes jogászokat toboroz az Utcajogász

Az egyesület ügyvédek jelentkezését is várja, akik a szakmai kihívások mellett, fontosnak tartják az emberi méltóság védelmét, és szívesen vállalnának peres képviseletet kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében.

 

„Az Utcajogász egy olyan országért dolgozik, ahol biztosítottak a méltó lét feltételei, különösen a lakhatási és szociális jogok, és ahol elérhető a jogérvényesítés mindenki számára. Tagjai olyan végzett jogászok és joghallgatók, akik szabadidejükben önkéntesként dolgoznak a szegénységben élő emberek jogaiért” – áll a szervezet felhívásában. Ám a munkából az azt végző jogászok is profitálnak, hiszen az Utcajogász közössége lehetőséget teremt számukra a szakmai fejlődésre.

 

A szervezet a Blaha Lujza téren működtet jogsegély-szolgálatot minden péntek délután olyan ügyfelek számára, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy ügyvédet fogadjanak. Az Utcajogász képviselte például annak a két mohácsi hajléktalan férfinak az ügyét, akiket 2020-ban és 2021-ben rendőrök bántalmaztak. Jelenlegi legfontosabb peres ügyeik közé tartozik, hogy ők képviselik a Kincsem Park bérházának bérlőit a bíróságon, akiknek a ház új tulajdonosa háromszorosára emelte a bérleti díját. 2023-ban pedig az Utcajogász nyerte Az Év Fővárosi Civil Szervezete megtisztelő címét.

 

A szakmai gyakorlat nem feltétele a jelentkezésnek, az újonnan csatlakozott tagok szakmai műhelyek keretében ismerkedhetnek meg majd az Utcajogász speciális szakterületeivel. Számukra a szervezet az első évben mentorokat biztosít, akik támogatják munkájukat, közösségbe való beilleszkedésüket.

 

Az önkéntes jogászok legfontosabb feladata a Blaha Lujza téri jogsegély-szolgálatban való közreműködés, de lehetőségük nyílik arra is, hogy bekapcsolódhassanak a szegényeket diszkrimináló jogszabályok megváltoztatásáért indított projektekbe a lakhatási jog, a szociális jog, a végrehajtási jog és a szabálysértési jog területein. Ezenkívül ügyvédként részt vehetnek a peres képviseletben is.

 

Jelentkezni önéletrajz és egy rövid motivációs levél megküldésével lehet, a részletes pályázati kiírás itt érhető el: https://www.utcajogasz.hu/hirek/jelentkezz-utcajogsznak.

További híreink
82,7 milliárd forintért kaphatnak élelmiszer-utalványt a nyugdíjasok
Október 15-ig kapják meg a nyugdíjasok a 30 ezer forint értékű, papíralapú élelmiszer-utalványt, amit december 31-ig használhatnak fel.
2025-07-14 10:22:52, Hírek, Színes Bővebben
Élményalapú oktatás
Nemcsak lépést tart a nemzetközi felsőoktatási trendekkel, hanem aktívan alakítja is azokat a Pécsi Tudományegyetem
2025-07-13 20:57:05, Hírek, Színes Bővebben
A végzetteknek segít az UniNext
A pécsi egyetemen végzett hallgatók helyben boldogulását is segíti az UniNext.
2025-07-13 20:34:22, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az előző két választáson még csak egy kedvezményes mandátumot szerzett a nemzetiségi listák alapján a Fidesz, ...
Bővebben >>