Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Orbán eltüntetéséhez akár Vonára is szavazna a hajdani alapító SZDSZ-es
2016-10-13 19:10:26
Orbán eltüntetéséhez akár Vonára is szavazna a hajdani alapító SZDSZ-es

Orbán eltüntetéséhez akár Vonára is szavazna a hajdani alapító SZDSZ-es

Bár korábban nem látott rá esélyt, a Fidesz uralma mégis hamarosan véget érhet – vélte a legutóbbi Élet és Irodalomban közzétett, A vég kezdete című írásában az SZDSZ egykori politikusa és a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, Kőszeg Ferenc. Szerinte az MSZMP 1985-ös kongresszusán indult a vágta a pártállam vége felé, viszont ezt csak utólag lehetett látni.

 

Kőszeg szerint szertefoszlott Orbán Viktor legyőzhetetlenségének mítosza, miután a választók többsége nem ment el a kvótákról szóló, érvénytelenné váló népszavazásra. „Ez azt jelenti, hogy a társadalom többsége nem tekinti Orbánt irányt mutató vezérnek” – tette hozzá.

 

A szerző szerint olvasóit talán fel fogja háborítani, mégis úgy vélte, hogy Orbán ellenében még a Jobbikra és Vona Gáborra is lehet szavazni. „Mert ebben a pillanatban semmi sem előbbre való, mint Orbánt kirobbantani a székéből. (A robbantást metaforikusan értettem. A terroristákat már akkor sem szerettem, amikor a magyar titkosszolgálat szinte leplezetlenül támogatta őket)” – tette még hozzá.

 

(mno.hu)

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, ...
Bővebben >>