Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Orbán faluja egymaga több támogatást kapott, mint az összes ellenzéki vezetésű város
2021-02-24 18:17:43
Orbán faluja egymaga több támogatást kapott, mint az összes ellenzéki vezetésű város

Orbán faluja egymaga több támogatást kapott, mint az összes ellenzéki vezetésű város

A G7.hu kiszámolta azt is, hogy miközben a fideszes vezetésű önkormányzatok 32 milliárd forintot kaptak, addig az ellenzékiek összesen 68 millió forintot, ez 470-szeres különbség. Három ellenzéki vezetésű település kapott pénzt, Miskolc 8 milliót, Baja és Szentendre 30-30 millió forintot. Ez áll szemben a fentebb taglalt 32 milliárddal.

 

A 470-szeres eltérés azért is szembetűnő, mert a 10 ezer főnél nagyobb városokat nézve, 2 millió 800 ezer ember él ellenzéki vezetésű településeken, míg 3 millió kormánypárti vezetésűekben. Tehát majdnem fele-fele a lakosságarány.

 

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester arra hívja fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében, hogy Budapestre például alig jutott a támogatásból, pedig a Magyarországra érkező turisták egyharmada a fővárosba megy, és ott költi el a turizmusból származó állami összbevétel felét.

 

„A budapesti turizmus cserbenhagyása valójában az ország cserbenhagyása. Az itt termelt adóforintok túlnyomó többsége a központi költségvetésbe kerül. Ha az ágazat nem tud talpra állni, akkor annak az ország issza meg a levét” – tette hozzá Karácsony.

 

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén május 18. és 26. között várja a zenekedvelőket a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál, melynek nyitóeseménye...
Bővebben >>