Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Endre, Elek napja van.
Orbán kinevezte a vizsgálat alá vont volt TEK-vezért
2026-06-30 16:41:35
Orbán kinevezte a vizsgálat alá vont volt TEK-vezért

Orbán kinevezte a vizsgálat alá vont volt TEK-vezért

Feladatkörét a mai naptól látja el. A több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező volt rendőrtábornok már korábban, 2010 előtt is éveken keresztül dolgozott a Fidesz biztonsági igazgatójaként.

 

Gyanúsítottként hallgatta ki az úgynevezett aranykonvoj ügyben Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt vezetőjét jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozás keretében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-t.

 

A megalapozott gyanú szerint a TEK főigazgatója 2026. március 4-én eligazítást tartott – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felkérése alapján – az úgynevezett aranykonvoj ügy műveleti feladataiban résztvevő vezetőknek. Meghatározta, hogy az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, nagy mennyiségben amerikai dollár- valamint euróbankjegyeket, továbbá befektetési aranytömböket szállító gépjárműveket meg kell állítani és fel kell tartóztatni.

 

A főigazgató azt az utasítást adta, hogy az ukrán állampolgárokat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kell elfogni, és bilincs, valamint látást akadályozó textília alkalmazásával elő kell állítani – idézték fel. A nyomozó ügyészség a TEK főigazgatójával 7 rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölte.

 

Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett. A gyanúsított szabadlábon védekezik – olvasható a közleményben.

 

További híreink
Börtönbe kerülhet a szadista iskolarendőr
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy iskolaőr ellen, aki tarkójánál fogva földre lökött egy kilencéves diákot egy heves vármegyei iskolában.
2026-07-17 09:01:49, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Elszámoltatás helyett „csúcsigazolás”
Érthető módon általános felháborodást váltott ki Szijjártó Péter coming out-ja, azaz a bejelentése, hogy a kínai gigavállalathoz, a BYD-hoz igazol – Szent-Iványi István F...
2026-07-16 17:26:35, Hírek, Aktuális3 Bővebben
62 ezer adózót figyelmeztet a NAV
Idén több mint 62 ezer adózó nem tette közzé határidőre az éves számviteli beszámolóját – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
2026-07-14 08:34:28, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölt...
Bővebben >>