Orbán már a hamut is mamunak mondja, de még mindig retteg a köztársaság szótól |
2018-10-24 13:11:01 |
Igaz, ez a régi garnitúra egy képviselője, Szűrös Mátyás nevéhez fűződik, hiszen még a választások előtt voltunk, és így az országnak csak megbízott, ideiglenes köztársasági elnöke lehetett. Aki ő volt. (Nem is bírtam végignézni anno a Kossuth téren zajló procedúrát, s az utolsó pillanatban kisasszéztam a térről, így a „Magyarország mától köztársaság!” mondatnak már csak a halvány visszhangját hallottam, valamelyik mellékutcából. Egyszerre nyeltem a keserűség és az öröm könnyeit, amiért ezt a hihetetlen, számomra fantasztikus bejelentést épp egy ilyen embernek a szájából kellett hallanom.)
Orbán és pártja természetesen ott volt a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon, amelyen a Független Jogászfórum beterjesztése alapján a résztvevők október elején megegyeztek a hatalommal, a forradalom 33-dik évfordulójának méltó megünnepléséről valamint a köztársaság kikiáltásáról. Sőt, nemhogy ott voltak, hanem a megújulás leghangosabb képviselőinek soraiban küzdöttek a köztársaságért.
Ahogy a többi ellenzéki párt, úgy ők is pontosan tudták: a köztársaság kikiáltása az első, rendszerszintű lépés abban, hogy az ország elinduljon
– az egypártrendszertől a többpártrendszer felé, – az egyhitrendszertől a pluralizmus felé, – a központosított, tervgazdálkodásos kvázi-piaci gazdaságtól a szabadversenyes valódi piacgazdaság felé, – a soros nagyhatalomtól való függéstől a függetlenség, szuverenitás felé, – és általában véve a keleti elmaradottságtól a nyugati modernitás felé.
A modernizációt azután már az Antall-kormány is megtámadta, de azt a teljes fordulatot, amely az országot a legmélyebb feudalizmus, a bornírt bezárkózás és egy újabb függés felé vezényelte vissza, Orbán hajtotta végre. Ráadásul anélkül, hogy nyíltan megfogalmazná ezt a célját, hiszen miközben a legósdibb modelleket hozza vissza, folyamatosan radikális megújulásról, új időszámításról beszél. Ami azonban csak a totalitárius diktatúrák szokásos, narcisztikus szólama: mindenek közepében a Vezért és teremtményeit kell látni, akik annyira fölöttünk állnak, hogy a megjelenésük maga a reveláció, egy új világ eljövetele.
A gyakorlatban ismét egyetlen ideológia (és ráadásul milyen undorító!) az üdvözítő, és aki nem ezt követi, az hazaáruló.
A többpártrendszer már csak üres formalitás, kirakat, amelyet az új választási törvénnyel párosuló ellenzéki tehetségtelenség tart fenn.
A piaci szférát szintén meghatározó módon uralja egyetlen maffia, amely nemcsak elszívja a fejlesztésre szánt pénzeket (amelyeket ráadásul gigantikus méretekben használ fel a társadalom számára tökéletesen haszontalan, rongyrázó személyes vagyonfelhalmozásra), de még a tőke mindenfajta, hatalomtól független mozgását, szponzoráló tevékenységét is meg tiltja, a NAV zsarolási potenciálja révén. A „keleti nyitás” pedig nyilvánvalóan szintén Orbán személyes hatalomépítő célú programja, amely látványosan épít ki egy újabb, totális függést.
Úgyhogy Orbán ne is vegye a szájára a köztársaság szavát és még véletlenül se emlékezzen meg a kikiáltása évfordulójáról, hiszen neki ehhez ma már valóban semmi köze, csak meggyalázná az emlékét.
Mindenki másnak viszont nagyon is kellett volna és kéne beszélni róla.
1989. október 23-dikán bárki is volt az, de az állam nevében kikiáltotta a köztársaságot, és ennek hatalmas jelentősége volt az ország életében. Október 23. a Magyar Köztársaság születésnapja is, és nemcsak az 56-os forradalomé.
De tegnap ez ügyben üvöltően nagy csend volt.
Az persze valóban nagy gond, hogy jelenleg fogalmunk sincs, hány évesnek számolhatjuk ki egyáltalán a köztársaságot – momentán nem jutottak neki évek, talán ez is okozhatta a zavart.
Mivel azonban a megszületésüket követően az eszmék kortalanok, Isten éltesse legalább a köztársasági eszmét, ha már a Magyar Köztársaságot éppen nem tudtuk köszönteni.
Lévai Mira Júlia |