Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Őrs napja van.
Orbán megalkotta az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot
2021-04-01 22:04:34
Orbán megalkotta az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot

Orbán megalkotta az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot

Az Agrárminisztérium témában kiadott közleménye szerint Nagy István kiemelte: „a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben.”

 

Kiderült: a magyar és üzbég szakértők közösen mérik majd fel a helyi burgonyatermesztési, illetve kutatási lehetőségeket, megfogalmazzák az igényeket és lehetőségeket, valamint részletes projekteket dolgozzanak ki az ágazat további fejlődése érdekében.

 

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor azért ment Üzbegisztánba, hogy beindítsa a magyar gazdaságpolitika harmadik fázisát. Ez elmondása szerint úgy történik majd, hogy a megerősödött magyar vállalkozások külföldön hoznak létre vállalkozásokat, hajtanak végre beruházásokat, és az ott megtermelt profitot fogják majd hazahozni Magyarországra.

 

A szintén Üzbegisztánban tárgyaló Szijjártó Péter külügyminiszter közleményéből az is kiderült, hogy 9 megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, és ezek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt Üzbegisztánban.

 

(telex.hu)

További híreink
Orbán Ráhel érted vonul Amerikába, nem ellened
Vannak családok, amelyek választások előtt zászlót tűznek ki a kertkapura, mások molinót feszítenek ki az erkélyre. Az Orbán-család? Ők inkább csomagolnak – Gábor György ...
2025-07-11 08:26:28, Hírek, Aktuális Bővebben
Brutális forróság várható a héten
Visszatér a kánikula július első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 34-39 fok is...
2025-06-30 10:03:32, Hírek, Aktuális Bővebben
A hajdani Orbán s a jelenkori Magyar
Fura módon tegnap több régi, 25-30 éves felvétel jött elém itt a fb-on. A fiatal Orbán Viktor szerepelt rajtuk - szerényen, udvariasan, tiszta logikával, megnyerően érvel...
2025-06-28 09:18:20, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Orbán Viktor újabb történelmi jelentőségű interjúját csodálhatja a magyar nép. A beszélgetés már a nyitányban ...
Bővebben >>