Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Rudolf napja van.
Orbán milliárdos- Orbán milliárdok
2013-05-12 10:38:55
Orbán milliárdos- Orbán milliárdok

Orbán milliárdos- Orbán milliárdok

Foci, vagyon, földek, gyarapodás, milliók és milliárdok és megválaszolatlanul maradt kérdések Orbán Viktor miniszterelnökhöz köthetően. Az összefoglalóból az olvasó eldöntheti, hogy vannak e kételyei az elköltött, befektetett  milliárdokról, vagyongyarapodásról, illetve hogy a dohánymutyizás milyen felfelé ívelő aggályokat keletkeztet.

 

Orbán Viktor 2013-as vagyonnyilatkozata nem sokat változott az előző évekhez képest. A XII. kerületben és Felcsúton vannak ingatlanai. Egymillió forinttal csökkent 10 millió forint feletti tartozása és felesége, Lévai Anikó örökségének köszönhetően már 5 ezer eurónál is több a megtakarítása. A könyvkiadásból mindössze 114 ezer forint bevétele származott. (2011-ben ez 6 millió forint volt.

 

A DK (Demokratikus Koalíció) 2012 tavaszán vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen, mivel a kormányfő budai, tízszobás luxusvilla mérete valótlanul szerepelt vagyonnyilatkozatában. Feltehetően az eljárás nem indult meg, mivel a miniszterelnök kijavíthatta az adatokat és a 2013-as bevallásában a fele tulajdonaként szereplő XII. kerületi társasházi lakás mára 233 négyzetméterre bővült és egy 21 négyzetméteres pince is épült mellé. (Korábban a ház 82 + 101 négyzetméteres volt,  a Házszabály lehetővé teszi a hibák javítását)

 

Azt senki nem tudja, hogy építményadót, vagy kommunális adót fizet-e a miniszterelnök, és ha igen, akkor mekkora és milyen minősítésű ingatlanok után. Azért nem tudhatjuk, mert ez titok, méghozzá igen védett titok, hiszen kérdéseinkre épp egy éve várjuk a válaszokat az illetékes hatóságoktól.

 

A Fejér megyei település Orbán Viktor alapította akadémiája 2,8 milliárd forintot költhetett el,  és a  Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia megalakulását követően, most a miniszterelnök felcsúti házától néhány méterre épül,  és jövő tavaszra fel is avatják a négymilliárd forint értékben épülő,  3500 nézőt befogadó stadionkomplexumot.  A kormány milliárdokat költ focira és ezt évenként meg is duplázza, ahogyan idén is megtette.

 

A felcsúti klub 400 millió forint körüli költségvetése stabil teret biztosít a fociakadémiának, ahol 2013. május 11-én bizonyítottak is a sportolók. Tegnap folyt a pezsgő Felcsúton, mert a Kaposvár II legyőzésével biztos lett, hogy a Puskás Akadémia FC csapata a befejezés előtt három fordulóval, megnyerte az NB II Nyugati csoportjának küzdelmeit.

 

Az Orbán Viktor által alapított felcsúti fociközpont, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, 2012 őszén megkapta a felcsúti vasút létesítési engedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. Hiába támadta meg az engedélyt néhány helyi lakó, akinek a háza mellett fut majd a bicskei állomáshoz tartozó és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát az alcsútdobozi arborétummal összekötő pálya, mert a fellebbezéshez szükséges közel kétmillió forintos eljárási díjat nem tudták megfizetni a hatóságnak. Hogy a nosztalgiavasút építése mennyibe kerül az adófizetőknek, ezt ma még nem tudni.

 

A kormányfő édesapja, Orbán Győző, 2010 nyarán lett az egyedüli tulajdonosa annak a 2200 négyzetméteres telken levő  háznak, amely a 3500 fő befogadására alkalmas, jelenleg épülő létesítmény mellett fekszik. Az első ház Orbán Viktor feleségéé, Lévai Anikóé, a második nem kötődik a családhoz, a harmadik a miniszterelnök édesapjáé. „A fergeteges tempóban épülő sporttelep jövendőbeli főbejárata és Orbánék kapuja között mindössze néhány méter a távolság – a kettő között gyakorta posztol a Terrorelhárítási Központ.” Labdarúgó Stadion tőszomszédságában – írta korábban a Népszabadság. (Ferenczi Krisztina cikke)

 

Az első Orbán kormány alatt szerzett, Orbán család tulajdonába  került felcsúti földtulajdonok megszerzése után másfél hónappal, a térség példátlan összegű, címzett támogatást kapott, amelyet követően jelentősen megemelkedtek a földterületek értékei – természetesen jelentősen növelve ezzel az Orbán-család vagyonát.

 

Orbán Viktor pártelnök, miniszterelnök és évek óta magas a jövedelme. Azonban köztudott, hogy politikai pályafutása kezdetén gyakorlatilag nem volt vagyona. 2005-ben vagyonosodását már parlamenti bizottság tárgyalta, amelynek eredményéről összefoglaló is készült.

 

Az ország első embere vagyonának olyan átláthatónak kell lennie, hogy mindenki előtt egyértelmű legyen, hogy  Orbán Viktor  megszerzett javai a leadózott jövedelméből keletkeztek. Ha ez nem látható, akkor láttatni kellene, hogy a többletet mi okozhatja. Felesége örökségel az ajándékok, szülői segítség, stb.  Amíg ezek az adatok nem átláthatóak, amíg a vagyonosodás nem követhető és értelmezhető egy átlagpolgár számára, addig  - egy ilyen korrupciós botrány után, mint ami a dohánykoncesszióknál történt, és amelyre a miniszterelnök még nem tette meg az elvárt lépéseket  -  joggal merül fel a kétely, hogy Orbán Viktor vagyona is tartalmazhat mutyizott milliókat.

 

Ha egy ilyen rendkívül egyszerű kérdésre nem kaphatunk választ,  miszerint összesen hány forint kommunális és hány forint építményadót  vetett ki a XII. kerületi  Önkormányzat a miniszterelnök családjának tulajdonában levő Cinege úti ingatlan tekintetében  - akkor az előbbi kétely már komoly aggályt jelent a legfelső mutyizások tekintetében.

 

MA

Utoljára frissítve: 2013-07-08 20:08:31

További híreink
Magyar Péter nem kér rendőri védelmet
A Sándor-palotánál történt incidenst követően merült fel a lehetőség.
2026-04-17 08:42:09, Hírek, Aktuális Bővebben
A „jellembajnokok” már menekülnek a DK-ból is
A volt mszp-s s immár ex-dk-s óbudai polgármester kilépett a DK-ból is, most a Tiszához dörgölőzik. Nem lenne meglepő, ha több, hasonló politikus-polgármester társa is kö...
2026-04-15 08:30:04, Hírek, Aktuális Bővebben
Harmadával zuhantak a Mészáros-érdekeltségek papírjai
Jó napja volt a budapesti tőzsdének április 13-án, az ellenzéki Tisza párt kétharmados győzelmét hozó választás utáni első kereskedési napon.
2026-04-14 09:00:16, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ...
Bővebben >>