Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Orbán nyíltan megfenyegette Karácsony Gergelyt
2020-04-17 14:38:29
Orbán nyíltan megfenyegette Karácsony Gergelyt

Orbán nyíltan megfenyegette Karácsony Gergelyt

Ezután a műsorvezető szóba hozta a polgármesterek felelősségét és a Pesti úti idősotthon ügyét, ahol a friss adatok szerint már 18-ra emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma.

 

Orbán erre közölte, hogy „ez egy olyan tény, amin nem lehet egyszerűen csak átlépni és nyilván nem maradhat következmények nélkül sem. De mindent a maga idejében.”

 

Majd hozzátette, hogy: „Tehát én azt mondom, rögzítsük azt, amit rögzíteni kell, és ma ne a felelősséget keressük, ma az összefogást keressük, ma a baj elhárításának a lehetőségét keressük, ma segítsük egymást. Aztán majd ha túlvagyunk az egészen, akkor majd térjünk vissza arra, hogy mi is történik az önkormányzati fenntartású idősek otthonában és hol milyen állapotokat találtunk.”

 

„Ezeket jegyzőkönyveztük, ez a jövő számára rögzítésre került, de most nem ennek van az ideje, tehát én a főpolgármester úrral is meg a többi polgármesterrel is a lehető legszorosabb és bajtársiasabb együttműködésre törekszem, mert a veszély nem múlt el. Most még nem a felelősséget kell porciózni, majd később.”

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>