Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Paszkál napja van.
Orbán szegény, mint a templom egere
2025-02-01 10:50:36
Orbán szegény, mint a templom egere

Orbán szegény, mint a templom egere

A magyar miniszterelnök nem létező vagyona is négymillió forinttal csökkent – áll a most megjelent vagyonnyilatkozatában.

 

Bruttó 6,5 millió forintos fizetéssel sem sikerült növelnie a vagyonát Orbán Viktornak, a miniszterelnök a feleségével közös bankszámlán 5,73 millió forintot tartott december 31-én. A tavaly februárban közzétett vagyonnyilatkozatában még 10 millió forintos megtakarítás szerepelt - összegezte a hvg.hu.

 

A miniszterelnök vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy továbbra is megvan a 63 négyzetméteres felcsúti háza és a 233 négyzetméteres Cinege utcai, XII. kerületi lakása – bár utóbbinak csak felerészben a tulajdonosa. Autója, jachtja, repülőgépe, helikoptere és egyéb ingósága még mindig nincs, mint ahogy egyetlen céghez sincs köze.

 

A vagyonnyilatkozatából az derül még ki, hogy Orbán Viktor a korábbi évekhez hasonlóan a Fidesz pártelnöki feladatait díjazás nélkül látja el.

 

A magyar vagyonnyilatkozati rendszert évek-évtizedek óta bírálják az átláthatóságért küzdő civil szervezetek (ajánlásaik itt olvashatók). A fő probléma, hogy képviselők lényegében azt írhatnak be a dokumentumba, amit csak akarnak, a dokumentumokat nem ellenőrzi automatikusan semmilyen hatóság – hívja fel a figyelmet a Telex.

 

Rogán Antal kabinetminiszter 2024-ben havonta 38 millió forint bevételhez jutott a Mobilsign Kft. találmány hasznosítási díjából – tudható a vagyonnyilatkozatából.

 

Ez éves szinten 456 millió forintot jelent, ami több mint a duplája az ezen a címen 2023-ban befolyt bevételének. Egy napra lebontva pedig 1,24 millió kapott a Mobilsign Kft-től találmányának hasznosításáért cserébe. (Egy 250 milliós állami támogatásból kifejlesztett elektronikus aláírási eljárásról van szó, ami egy másik cég állítása szerint egyáltalán nem is annyira újszerű – jegyzi meg a 444.hu.)

 

Rogán már nem tartozik 14,9 millióval, és van 500 millió forintja állampapírban, valamint 109 milliója takarékbetétben, ez összesen 609 millió forint.

 

A miniszter számtalan ingatlant tüntet (még három extra lapot is kellett emiatt csatolnia), de a lista rövidebb lett, a tavalyi vagyonnyilatkozathoz képest eltűnt két szakonyfalui erdő, amelyekben résztulajdona volt. Idén is szerepel a dokumentumban 14 másik erdő, rét vagy szántó Szakonyfalun, illetve Felsőszölnökön, amelyekben változó tulajdoni hányada van 1998, illetve 2008 óta.

 

Szijjártó Péter még most is tartozik szüleinek 30 millió forinttal, Semjén Zsoltnak pedig továbbra is megvan a két II. kerületi lakása és a balatonfenyvesi nyaralója. A miniszterelnök-helyettes az elmúlt egy évben 7,5 millió forintot tudott félrerakni. Vadásztrófeáiról nem tett említést.

További híreink
Úgy szárnyal a gazdaság, hogy nem tudja fizetni az állam az Erzsébet-táborokat
Idén nyáron nem lesz lehetőség napközis Erzsébet-táborok szervezésére, így a pályázatokat sem írják ki. Ezt a zánkai táborhelyen tartott márciusi szakmai nyílt napon jele...
2025-05-16 11:03:29, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Drámai következményekkel járhat Orbán újabb putyini agressziója
„Az irodában csak Lex fasznak emlegetjük az új törvényt” – nyilatkozta a Klubrádiónak Nagy Dávid, az MKKP pártigazgatója a putyinizálódás felé vezető "a közélet átlátható...
2025-05-15 10:47:00, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Nem diktátorváltás kell
Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e…? Ha valaki nálam jobban kívánja ennek a borzalmas, nemzetellenes, korrupt Orbán rendszer lebontását, az festi magát. Mégis, ha bármily...
2025-05-14 11:37:53, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem veszik fel a munkát például az anyakönyvvezetők, a pénzügyesek, az adóigazgatási ügyintézők, valamint a ha...
Bővebben >>