Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Orvosi mulasztás miatt halhatott meg a legendás karatés-kiképzőtiszt, Furkó Kálmán
2021-08-04 19:59:14
Orvosi mulasztás miatt halhatott meg a legendás karatés-kiképzőtiszt, Furkó Kálmán

Orvosi mulasztás miatt halhatott meg a legendás karatés-kiképzőtiszt, Furkó Kálmán

Hivatásos testnevelő volt, hétdanos karatemester, a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke, a nemzetközi karateszervezet övvizsgabizottságának tagja. Kiképzőtisztként sorkatonák ezreit oktatta a közelharc alapjaira, mélységi felderítők százait képezte ki.

 

Az ezredes 1947. január 2-án született, és már gyerekként is a Testnevelési Főiskolára készült, olimpiai bajnok súlylökő szeretett volna lenni. Viszont elsőre nem vették fel, ezért az Északi Járműjavítóban helyezkedett el technikusként. Tizenegy hónap katonai szolgálatot vállalt az egri felderítő zászlóaljnál, majd másodjára már felvették a TF-re. Ekkor már az atlétikában tervezte folytatni az MTI összefoglalója szerint.

 

A főiskolán Galla Ferencnél tanult, egy 1972-es karatebemutató pedig végül meghatározóvá vált számára. A főiskola után előbb a váci, majd a szolnoki felderítő zászlóaljnál volt, felderítő katonák ezreit tanította az önvédelemre. A hazai kyokushin karate egyik alapítójaként vált ismertté. Nemzetközi karateversenyeken is indult, 1977-ben pedig megalapította a Szolnoki LTE-t. A haderőben meghatározó szerepet vállalt a közelharc-kiképzésben, sokáig pedig ő volt a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke, illetve a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke. Többször is szerepelt a nyolcvanas évek végi katonai tévésorozat, az Angyalbőrben részeiben.

 

Egy közeli barátja az alábbi posztban írta: „Elmesélték, hogyan halt meg Furkó Kálmán. Az derült ki, hogy nagy valószínűséggel orvosi mulasztások, mentősök érzéketlensége és nagy fokú lelkiismeretlenség járult hozzá, hogy későn jutott jó kezekbe. Ilyen ma az egészségügy vidéken, kiemelten a szolnoki. Ugyanazt kívánom nekik, amit Kálmán átélt halála előtt. Remélem megbüntetik őket.”

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghat...
Bővebben >>