Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Osztálykirándulás helyett perre mennek a pécsi gimnazisták
2020-07-08 17:54:26
Osztálykirándulás helyett perre mennek a pécsi gimnazisták

Osztálykirándulás helyett perre mennek a pécsi gimnazisták

Egy olvasó kereste meg a portált a panaszával, hogy nem elég a koronavírus által okozott sok baj, a bezárt iskolák, egy utazásszervező cég nem tudja visszafizetni azt az előleget, amelyet az osztálykirándulásra pár hónappal ezelőtt befizettek.

 

Mint köztudott, a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben a kormány megtiltotta az osztálykirándulások megtartását. A tilalom értelmében a már lefoglalt kirándulásokat is törölni vagy halasztani kellett.

 

„A Velencei-tóhoz mentünk volna osztálykirándulásra a tizedikesekkel júniusban, ám a vírus miatt ez elmaradt” – kezdett a történetbe Deményi Andrea, a pécsi Széchenyi István Gimnázium tanára. „A diákok szülei befizették az előleget, több mint százezer forintot. A kirándulás elmaradása miatt ezt szerettük volna visszakérni az osztálykirándulásokat szervező cégtől.”

 

Az érintett cég a honlapján keresztül és e-mailben kompenzációs ajánlatot tett. Konkrétan azt írták, hogy azokat a csapatépítő játékokat, amit a cég szervezett volna a diákoknak az osztálykirándulás során, elküldik PDF-formátumban, és így azokat helyben, Pécsen is meg lehet majd tartani. Ebbe a szülők nem mentek bele, mert álláspontjuk szerint ez nem áll arányban a befizetett foglalási előlegek összegével és értékével.

 

„Ügyvédet fogadtunk, aki felszólító levelet írt az osztálykirándulásokat szervező cégnek. A mostani helyzet szerint perrel végződik az ügy” – mondta Deményi Andrea.

 

(bama.hu; kép: illusztráció)

 

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén sok változással kell számolni, ezért még azoknak is, akik komoly begyakorolt autópálya-matrica vásárlási ...
Bővebben >>