Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Petíció a tiszta választásokért
2013-10-19 13:02:40
Petíció a tiszta választásokért

Petíció a tiszta választásokért

Magyar demokraták egy csoportja az EBESZ-hez fordult, hogy felügyeljék a 2014-es választásokat hazánkban.

 

Magyar demokraták fordultak nyílt levélben Lamberto Zannier-hez, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkárához azt kérve, hogy az EBESZ felügyelje Magyarországon a választásokat 2014-ben.

 

A teljes levél ITT megtekinthető, illetve aki támogatja a kezdeményezést, alá is írhatja a petíciót:



 

Tisztelt Főtitkár Úr!

Magyarország 1990 –ben, több évtizednyi szocializmus után a demokrácia útját választotta és békés körülmények között szabad, független köztársasággá változott. Népünk kialakította demokratikusan működő államrendszerét, majd hazánk 2004 –ben az Európai Unió tagja lett. Az elmúlt évtizedekben különböző politikai erők nyertek a szabályosan megtartott parlamenti választásokon, és hol nemzeti-konzervatív, hol baloldali kormányok vezették országunkat. Egy valami azonban nem változott, mégpedig a demokratikus berendezkedés tisztelete és megtartása. Ám 2010 –ben Magyarország ezen a téren fordulóponthoz érkezett, ugyanis a választásokon nagy fölénnyel győzelmet arató politikai erő a demokratikus berendezkedés fokozatos átalakításába kezdett. A jelenlegi államhatalom a mindenkori kormányokat korábban ellenőrizni képes szerveket - mint az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács, a Magyar Nemzeti Bank és az ombudsmani hivatalok - fokozatosan megfosztotta ellenőrző jogköreitől, saját pártirányítása alá helyezte a médiát és az igazságszolgáltatást, illetve visszaélve kétharmados parlamenti többségével törvények során keresztül kezdte csökkenteni a lakosság munkavállalói és politikai jogait. (...)

 

Az új választójogi törvény a gerrymandering módszert alkalmazva a kormánypártok számára kedvező módon rajzolja újra a választási körzeteket, sőt törvényileg biztosítja, hogy a kormányzópárt a választásokig bármikor képes legyen tovább módosítgatni ezen körzethatárokat. Emellett a törvény szavazati jogot biztosít a határokon túl élő kettősállampolgároknak, és szavazataik megszámolását a kormánypárti tagokból álló Nemzeti Választási Iroda feladatává teszi, kizárva ezzel az ellenzéki pártokat az ellenőrzés lehetőségéből. A 2010 óta regnáló hatalom által létrehozott új választójogi törvény az említettek mellett még számtalan más ponton is garantálja, hogy a kormánypárti erők nagyobb eséllyel tudjanak győzni a választásokon. Például ilyen az egyfordulóssá alakított választás (a két forduló közti ellenzéki egyeztetés lehetetlenné tétele), a jelöltállítás megkönnyítése (a szavazatok több ellenzéki induló közti megoszlásának elősegítése), a kampányidőszak politikai hirdetési lehetőségeinek korlátozása, és a választások tisztaságát ellenőrző bizottságokban a kormánypárti túlsúly elérése is. A választójogi törvény igazságtalan jellegét mutatja az a tény is, hogy ha ezt a szabályozást a korábbi, 2002 –es vagy 2006 –os baloldali győzelmet hozó választásokon alkalmazták volna (változatlan szavazatszámok mellett), akkor a jelenleg kormányzó jobboldali pártszövetség nagyarányú győzelme lett volna az eredmény. (...)

 

Az elmondottak miatt a demokratikus ellenzéket támogató magyar polgárok, ellenzéki internetes csoportok és a jelen levelet megfogalmazó demokraták a kiemelkedően fontos 2014 –es parlamenti választások tisztaságának biztosítása érdekében a következőkre kérik az EBESZ –t:

Kérjük, hogy a 2014 tavaszán Magyarországon megszervezésre kerülő parlamenti választásokra megfelelő számú EBESZ megfigyelőt küldjenek, akik az egész választási folyamatot figyelemmel kísérik majd a szavazóurnáktól egészen a szavazatszámlálásokig és a levélben érkező voksok adatkezeléséig.

Kérjük, hogy az érvényben lévő magyar választási jogszabályokat véleményezzék, ha szükséges, akár határozott bírálatok megtételével!

Kérjük, hogy a választási csalásra lehetőséget teremtő, levélcsomagban érkező szavazatok kezelését kiemelten ellenőrizzék!

Kérjük véleményezzék a határon túli kettős állampolgárok és a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok nem azonos feltételekkel történő szavaztatásának demokratikusságát!

A 2014 –es parlamenti választások a magyar demokrácia szempontjából döntő fontosságúak lesznek, és meghatározzák a magyarság egész későbbi sorsát! Minden igazságszerető magyar állampolgár nevében kérjük Főtitkár urat a választási folyamat ellenőrzésére, a választói akarat szabad és tiszta érvényesülése érdekében!

 

Magyar demokraták

 


Utoljára frissítve: 2013-10-19 13:03:41

További híreink
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben
Az egyik legnépszerűbb megoldás ablakok, erkélyajtók esetében: a bukó-nyíló nyitásmód
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghatározza a kényelmet, a komfortot és a használat egyszerűségét...
2024-03-27 10:19:44, Hírek, Aktuális Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 15-én ünnepi programok és koncertek várják a pécsieket.
Bővebben >>