Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Putyin, amikor ráteszi a kezét a Forma-1-re – 100 év után újra F1 az oroszföldön
2014-10-13 18:04:09
Putyin, amikor ráteszi a kezét a Forma-1-re – 100 év után újra F1 az oroszföldön

Putyin, amikor ráteszi a kezét a Forma-1-re – 100 év után újra F1 az oroszföldön

 

Még 1913-ban és 1914-ben rendeztek két autósversenyt Szentpéterváron, majd az első világháború kitörése miatt 100 évre félbeszakadt a sorozat, s ami a Szovjetunió fennállása idején sem folytatódott. Akkoriban mindkét futamgyőzelmet a Benz szerezte meg, és most hétvégén is a toronymagasan vezető Mercedes (a Benz utódja) volt a nyerő.

 

A visszatérést, a Szovjetunió Nagydíját Moszkvába vitték volna, amit már az 1980-as évek elején elkezdtek tervezni. A verseny az 1983-as versenynaptárban szerepelt is, viszont a bürokrácia és a politika miatt végül megsemmisült, így az első vasfüggöny mögötti F1-futam a Hungaroringé volt 1986-ban.

 

Majd Vlagyimir Putyin aktív buzgósággal szorgalmazta a F1 megrendezését 2001-ben, hogy a F1 visszatérhetne Oroszországba. 2012-re elkészült az oroszok F1-es pályája, hozzávetőlegesen 150 millió dollárból, ami nem kellett a Forma-1-nek – cserébe FIA GT1-es és GT3-as, DTM, WSR és túraautó-vb futamokat rendeznek itt.

 

 

Szerződésünk van velük, amit 100 százalékosan tiszteletben tartunk – az orosz sportpiac nyitása


Szocsi a téli olimpia megrendezése után bebizonyíthatta, hogy alkalmas egy nagyobb sportesemény megrendezésére, és így egy hétéves, 2020-ig szóló szerződést köthetett a F1 vezérével, ami 250 millió dollárról - 200 millió euró - szól, vagyis a moszkvai pályával együtt 400 millió dollárt (96 millárd forint) öltek az F1 Oroszországba csábításába. Azt viszont kihangsúlyozta Bernard Charles Ecclestone, a Formula–1 legfontosabb vezetője, hogy a hosszú távú megegyezésen túl is nagyon elkötelezett az oroszok felé. „Azt hiszem, hogy Oroszország nagyon fontos állomás. Az F1 mégiscsak világbajnokság, azt pedig igen nehéz elképzelni az oroszok nélkül” – mondta még idén februárban Ecclestone.

 

Ecclestone-nak ráadásul kimondottan jól jön az óriási orosz piac jelenléte, Vlagyimir Putyinban személyében pedig tökéletes partnerre talált, valamint Oroszországnak is előnyös lesz, ha a világ legnépszerűbb sportsorozatában hirdetheti magát - nem meglepő, hogy Ecclestone az elmúlt időszak konfliktusai esetén folyton kiáll az oroszok mellett.

 

Az Orosz Nagyfutam előtt Bernie Ecclestone vezette FOM körlevelet írt a csapatoknak, és arra kötelezte őket, hogy a rajt előtt megszólaló orosz himnusz alatt mindenki szakítsa meg a munkáját, és a csenddel adja meg a tiszteletet a rendezőnek - valószínűleg Putyin ráhatására történhetett ez. A futamon kimondottan szigorú biztonsági intézkedések voltak, mivel az Orosz Nagydíjra kilátogatott Vlagyimir Putyin is, ahol 200 fős biztonsági szolgálat vigyázott az államfő épségére, míg a légtérben katonai helikopterek őrködtek, a pálya mellett pedig harci járművek biztosították a terepet. Talán nem túlzás jelenleg az a kijelentés, hogy Putyin uralja a világot, amit a Forbes magazin 2013-as felmérése is megerősít, ami szerint Putyin a világ legbefolyásosabb embere.

 

Ami Vlagyimir Putyin álma, azt megvalósítja, nála nem létezik lehetetlen: téli olimpia orosz F1-es nagydíj, és ezzel a F1 keleti nyitását is elindította. Putyin elnök maga is nagy F1-rajongó, 2010-ben, három héttel a szocsi futam papírjainak aláírása után kipróbálhatta a Renault kocsiját.

 

 

 

 

Putyin vörös sportbirodalmat épít


Az orosz futam előtt már a szervezők komoly terveket jelentettek be: jövő májusban újra Orosz Nagydíjat szeretnének, méghozzá este, a villanyfények alatt, aminek két célja is lenne, az egyik, hogy a verseny a fő műsoridőben sugározzák a tévében, a másik pedig, hogy a vakációszezont ki akarják használni a sportturizmus reményében.

 

Putyin terve kétségtelen: az olimpiába belefektetett 40 milliárd eurónak és a pályára költött 260 milliónak valamennyi részét sikerüljön megmenteni és befektetni, ezért Szocsit 2014 februárja óta folyamatosan próbálják kihasználni. És mindezek utána szolid két év és jön az oroszországi futball-vb, aminek egyik helyszíne a szocsi olimpiai stadionja lesz.

 

 

 

Mezei

 

Forrás: sportgeza.hu

Képek: Kommersant Photo / Europress / Getty, Paul Gilham, vezess.hu, i.ytimg.com, wordpress.com, independent.co.uk, ujszo.com, 

Utoljára frissítve: 2014-10-13 18:29:25

További híreink
Mindenki álma és rémálma egyszerre: az első randi!
Az talán ma már nem is kérdés, hogy a kapcsolatok java része az internetes portálokon kezdődik. Akár a közösségi oldalakat, akár a társkereső portálokat nézzük, mindegy...
2024-04-18 12:07:52, Hírek, Sport Bővebben
Hogyan érdemes a vakolt falat festeni?
Mind kül-, mind pedig beltéren változatlan népszerűségnek örvend a vakolás, amely egy kifejezetten nagy múltra visszatekintő építési művelet. A kültéri vakolat nem csupán...
2024-04-16 09:42:07, Hírek, Sport Bővebben
Ne felejts el játszani!
Azt mondják, sosem öregszik meg az, aki nem felejt el játszani. Természetesen más játékok kerülnek terítékre gyermek-, illetve felnőttkorban, de a lényeg az, hogy mindket...
2024-04-09 17:58:00, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>