Negyven becsapott színész, három hónap munka, kifizetetlen próbapénzek és teljes értetlenség, csalódottság. Ennyi maradt a nagyreményű produkcióból.

Fiatal színészek mesélték el a Hírhatárnak, hogyan csapta be őket egy egocentrikus, valószínűleg pszichésen súlyosan beteg „rendező”, hogyan hitegette őket heteken, hónapokon keresztül. Amellett, hogy természetesen tettek feljelentést a csaló ellen, szeretnék megakadályozni, hogy további embereket húzzon csőbe, hogy visszaélhessen mások nevével, jóindulatával, türelmével, idejével.

-  Már tíz éve ismerem M. Szilárdot, osztálytársak voltunk. Régen is voltak fenntartásaim vele kapcsolatban, de úgy gondoltam, eltelt tíz év, én is felnőttem, megváltoztam, évek óta dolgozom, felelősséget vállalok magamért a munkámért. Nyilván ő is felnőhetett közben – kezdi a történetet Krisztina, az egyik áldozat, aki színészként került a produkcióba.

Seszták Szidónia, a Thália Tanoda művészeti vezetője veszi át tőle a szót: - M. Szilárddal tavaly szeptemberben beszéltem először a tervemről: elmondtam neki, hogy Tanodán belül szeretném megcsinálni a Rent-et. Persze ez csak amolyan házi előadás lett volna, kimondottan a Thália Tanodások részvételével. Szilárdnak persze felcsillant a szeme, és kitalálta, hogy csináljunk belőle egy nagyobb produkciót, kőszínházban, színészekkel – meséli a kezdeteket Szidónia.

Az ötlet egyébként sikert aratott, de akik tudtak róla először, még csak úgy gondolták, hogy egy amolyan félamatőr előadásról lenne, szó, örömjátékról, esetleg a Tanodánál valamivel komolyabb helyszínen. A „rendező” viszont elszabadult.

- Mikor elmentem a castingra, leesett az állam, ott volt egy rakás ember, nagy, országos hírű színészek. Gondoltam, hűha – mondja Krisztina, hozzátéve, ekkor még örült, hogy részt vehet az előadásban. Itt viszont már nem a kezdeti örömzenélésről volt szó, amatőr- vagy félamatőr körülmények között. A kamurendező ugyanis közölte, befektetőkre tett szert, tehát érdemes nagyban gondolkozni. A színészek, táncosok szerződést kaptak, amelyben 50-250 ezer forint közötti próbapénzek szerepeltek, Szilárd pedig közölte, már helyszín is van.

- Szilárd közölte, hogy a Belvárosi színházban lesz a bemutató, ez után jött a Thália – idézi fel Szidónia a történteket. - A Belvárosi Színházról ugyanis azt állította, hogy nem fér fel a díszlet a színpadra. A Tháliánál pedig novemberben vettük észre véletlenül, hogy a bemutatónk tervezett időpontjában nem mi vagyunk feltüntetve a műsortervben – teszi hozzá egy táncos, Carmen.

Ekkor vették elő Szilárdot először a szereplők, hogy számon kérjék, tulajdonképpen hol is lesz a februári bemutató, mert nem tudnak róla sehol. Itt jött a képbe a RAMColosseum, ahol – mint később kiderült – valóban jártak érdeklődni, csak fizetésre nem került sor, de erről kicsit később.

- Szóval, egyre neccesebb volt a helyzet, és éreztük, hogy itt vannak bajok. Viszont folytattuk a próbákat, hiszen ez a darab, a Rent, mindannyiunknak a szívecsücske volt, és nagyon örültünk, hogy megcsinálhatjuk, hogy benne vagyunk. Problémák persze már eleinte is voltak, például a szerződésekkel – emlékszik vissza Krisztina – nekem kft-m van, számlát állítok ki. Jeleztem, hogy a kft nevére szeretném a szerződést, tehát ennek alapján kéne módosítani, hisz így nem egy magánszemély szerepel majd a papíron, én meg szeretném, ha stimmelne, mert nem fogok feketén dolgozni. Szilárd persze megmagyarázta, hogy jó lesz az úgyis, ha az én nevemre kötjük a szerződést, és erősködött. Én meg hiába mondtam, hogy de akkor nekem ez a jövedelem mégis hogyan keletkezik, mit mondok, ha ez érdekel valakit. Megmagyarázta persze, hogy ez igenis jó. Én meg hülye voltam, aláírtam – meséli a színésznő, majd hozzáteszi, Szilárd egyesületének az adatai sem voltak rendben, nem stimmelt az utca-házszám. Amikor erre felhívták a figyelmét, azt mondta elírás, de persze nem lett javítva semmi.

Közben a próbák hangulata sem volt már olyan jó, mint régen. - Szilárd berobbant, üvöltött, lehordott mindenkit. Minden nap délelőtt 10-től este 6-ig ott voltam. Néha a világon semmit nem kellett csinálnom, csak ültem egész nap, és mondjuk először délután 5-kor kerültem sorra. Azért ilyen nem nagyon van komoly helyeken – meséli Dorina, táncos, majd felidézi, hogy a „rendező” előszeretettel ugrasztotta egymásnak őket, mindig volt aktuális kedvenc és aktuális lúzer. Erre bólogatnak a többiek is, Carmen is megjegyzi, ő először kedvenc volt, aztán egyik napról a másikra már lúzer, akivel Szilárd közölte is, hogy legszívesebben pofán vágná.

Közben elérkezett a december, és ezzel együtt fokozódott a nyugtalanság. A színészek egy fillért sem láttak, de az hagyján, befektetőt se, de díszletet vagy jelmezt se. – Azt vettem észre, hogy december közepe van, és még senki nem mérte le a derekamat, hogy mégis, mekkora jelmez kellene rám – veszi át a szót Krisztina. A jelmezeket a Rock Színháztól kapták volna kölcsön (mármint Szilárd szerint), ám – milyen meglepő – ott sem hallottak róluk.

- December 18-án tele lett a hócipőnk, és elkezdtem nyomozni. Minden létező helyet és embert felhívtam. Ekkor derültek ki sorban a disznóságok. Hogy nincs játékhely, hogy nincs jelmez. Hogy Szilárd azt mondta, ő a jogtulajdonos, hát persze. Jogtulajdonos – mint kiderült – egy van: New Yorkban lakik. Magyarországon van egy hölgy, Hartai Adrienn, ő az, aki a kiadhatja a „használatba vételt”. Azaz, ha én bemegyek, hogy szeretném megcsinálni a Rent-et, akkor ő beszél New Yorkkal, ő ellenőrzi a körülményeket, ő vasalja be, hogy minden feltétel teljesüljön. Tehát, ott voltunk leforrázva, rengeteg felesleges munkával a hátunk mögött – mondja Szidónia, aki leszögezi: ő és Thália Tanoda minden, a szerződésben foglalt kötelezettségének eleget tett. Szerzett koreográfust, próbatermet, korrepetitort, amiért nem mellesleg közel egymillió forinttal lóg neki a csaló, ám jó eséllyel erre keresztet vethet, ezzel tisztában van. Közben Krisztinától megtudjuk, hogy ő is adott neki bérbe próbahelyet, ezért 100 ezer forintot felejtett el kifizetni a rendező, ehhez jönnek a kifizetetlen próbapénzek, amiket "majd utal", ez körülbelül 4,5 millió forint.

- Szegény Szilárd, mindig utalni akart, de sose jött össze neki. Zárva volt a bank (három hétig), vagy az anyukájával kellett valamit megbeszélnie hozzá, vagy épp a könyvelője nem ért rá egyeztetni – kifogás mindig volt, és mindig hétfőn utalt… annyiszor elkérte a bankszámlaszámom, hogy szerintem fejből tudja – jegyzi meg Carmen.

Végül a telefonálás után szembesítették a kamurendezőt azzal, amit találtak – illetve, amit nem találtak. A próbahelyen vonták kérdőre, ahonnan Szilárd elrohant, mert ő nem viseli el a bizalmatlanságot. Aztán kérte, találkozzanak a soroksáron, egy ottani próbahelyen, majd ott mindent elmond.

- Másnapra hívott oda minket, és már komolyan kíváncsiak voltunk. De még annyit sem tett meg, hogy egy kamuemailt kinyomtasson vagy valami… Elköszönt tőlünk azzal, hogy január 4-én folytatjuk a próbát. Ebből lett 6-a, 7-e… már belefáradtunk számolni is. Persze pénz még sehol – mondta Krisztina.

Az átvert társulat a Facebookon figyelmezteti a kollégákat. További infoért katt a képre!

Szidónia azt is elmeséli, hogy számtalan email, sms és viber üzenete van elmentve, ahol Szilárd különböző befektetőkről és alsó hangon 15 millió forintról beszél, ami rendelkezésére áll. Egyszer egy próbára el is vitt egy férfit, akit állítása szerint Németh Attilának hívnak, és akivel senkinek nem volt szabad beszélni. Sőt!

-  Egyszer számon kértük a befektetőkkel kapcsolatban. Mondtuk, hogy beszélni akarunk velük, mik az elképzeléseik, meg egyáltalán… Erre Szilárd azt bírta mondani, hogy neki a befektetők azt mondták, hogy aki róluk érdeklődik, azt Szilárd azonnal rúgja ki, mert nem derülhet ki, hogy kik ők. Na most, ha a mexikói határon elkapnak a végbelembe dugott heroinnal, akkor ugye jogos, hogy az a megbízásom, hogy inkább fejbelövöm magam, de kussolok. De könyörgöm, ez csak egy musical! – idézi fel az abszurd helyzetet Krisztina.

Januárban folytatták a próbákat, bár már kevesebb lelkesedéssel – nagyrészt akkor már úgy voltak vele, hogy mindjárt itt a február és a bemutató, azt már fél lábon is kibírják. Az előadás helyszíne időközben meg lett – azaz nem lett. A RAMColosseum lett végül kiszemelve. Állítólag Szilárd, és az egyik főszereplő (Tamás, aki egyébként még mindig „agymosott”, ahogyan a többiek hívják) decemberben szerződést kötöttek a RAM-al.  Aztán persze kiderült, hogy erről szó sem volt, fizetni ugyanis elfelejtettek.

A másik probléma a reklám volt. Erre Szilárd azt mondta, hogy egy nagyon agresszív reklámkampány kezdődik, és ezzel egy hónap alatt be tudják izzítani a nézőket: óriásplakátok az aluljárókban például – mondanunk sem kell, egy prospektust nem helyeztek ki, nemhogy óriásplakátot.

- Januárban persze felelősségre vontuk ismét. Felajánlották néhányan, hogy ha megkapják a próbapénz felét, nem lesz semmi probléma. Na, a profik itt léptek le. Persze történt ígéret arra is, hogy január 31-el megkapjuk a pénzt. Nem kaptuk – meséli Krisztina, aki Szidóniával Dorinával és a rendezőasszisztenssel, a szintén átvert Bélával utazott le január végén Zalaegerszegre feljelentést tenni – Szilárd ugyanis kiskutasi. A rendőrségre egyébként egy 22 oldalas feljelentéssel készültek, amit külön megköszöntek nekik, mert – mint azt az ügyészség véleményét megelőlegezve – a rendőrségen elmondták, nagyon úgy fest, hogy ez alapján meg is indulhat az eljárás. Pénzt viszont jó eséllyel nem fognak látni – kicsit hosszú a sor előttük. Az is kiderült ugyanis, hogy Szilárd ellen már folyik eljárás.

A tervezett bemutató napja elmúlt, így a dolog akár be is fejeződhetne, hiszen a feljelentést megtették, és már nem reménykednek abban, hogy ebből lesz előadás. Nyilván a hónapokig tartó felesleges munkát és az elszenvedett károkat fel kell dolgozni, ám itt még nincs vége.

- Még mindig maradt egy szereposztásnyi "hülye". Ők még elhiszik ezt az egészet. Ráadásul Szilárd megint castingol, táncosokat keres a Rentbe. Sőt, ha jók az infoink, akkor új darabra készül – mesélik a színészek, akik szeretnének mindenkit megóvni attól, hogy végigmenjen azon, amin ők.

Mikor megkérdezem, hogy mégis miért csinálták végig, holott már novemberben látni lehetett, hogy itt nagyon nem stimmel valami, Krisztina és Carmen válaszolnak. – Hát, én nem adtam fel ezért mindent. Nekem van rendes munkám, közben nyilván játszom, meg minden, szóval úgy voltam vele, hogy bejövök próbálni, megcsinálom az előadást és kész. Én nem adtam fel ezért a munkámat, az életemet, persze ez nem nagyon tetszett Szilárdnak – kezdi Krisztina, és a szintén jelenlévő Tamás (nem azonos a főszereplővel- a szerk.) hozzáteszi, ő le is lett cseszve azért, mert elment előadást csinálni máshova. Carmen azt mondja, ő ingyen is csinálta volna, mert lehetőséget látott benne, szerette a darabot, örült, hogy benne lehet, és gondolta, jól nézne ki az önéletrajzában, hogy Rent, meg Belvárosi Színház vagy RAMColosseum. És persze az sem utolsó, hogy igazán jó gárda állt össze.

- Sokkal nehezebb persze azoknak, akik feladtak ezért mindent. Két színészt ugyanis annyira beetetett Szilárd, hogy mindent felrúgtak. A főszereplő, Tamás az iskolát hagyta ott, ő gyaníthatóan az érettségit bukja el emiatt, legalábbis idén biztos. Ő sülve-főve együtt van Szilárddal. Egy másik lány, (akit szintén Krisztinának hívnak) az állandó munkáját adta fel emiatt, Szilárd átmosta az agyát, behülyítette azzal, hogy „ekkora tehetség minek ül egész nap az irodában, hát ez vétek”. Ő is kitart még…

Arra is rákérdeztem, hogy vajon milyen haszna lehetett ebből a kamurendezőnek, mi lehetett a motivációja, hogy negyven embert vágott át.

- Itt nem a pénzről volt szó, legalábbis Szilárd ebből nem gazdagodott meg. Pedig úgy még érthetőbb is lenne. Másról van szó. Ő már 10 évvel ezelőtt is ilyen volt, imádott másokat ugráltatni, fontosnak érezni magát.  De amíg ezt egy 19 éves csinálta a többivel, valahogy más volt. Most élvezte, hogy komoly színészeket csuklóztathat, valószínűleg teljesen elmebeteg. Bejött, leült, felpattant, üvöltött. Soha, semmi nem volt elég jó. Feltekerte maximumra a zenei alapokat, hogy üvöltsük túl - mesélik a táncosok. Nem túl meglepő módon az is kiderült, hogy lehúzta őket, igaz nem sokra, csak épp sose volt nála pénz.

- Rendszeres volt az is, hogy azt mondta, csak euro van nála, és nem akar váltani. Mindig apróval fizetett – ha fizetett -, bár egyszer láttam nála egy ötezrest – jegyzi meg Tamás.

A szereplők azt is elmondták, akárkit felhívtak, akárhova nyúltak, mindenhol találtak átvert, becsapott embereket. Úgy fest Szilárd visszaeső rendező – plakátokat is mutatnak, más, szintén soha meg nem valósult előadásokról. Az egyiken Pogány Judit is szerepel – talán nem okoz nagy meglepetést, ha elmondjuk, ő sem tudott arról, hogy Szilárd valaha is rendezte volna.

A Hírhatár közben felvette a kapcsolatot a RAMColosseummal is. A kérdésre, hogy találkoztak-e valaha a „rendezővel”, Vona Tibor producer-tulajdonos a következő választ adta:

„ (…) Az egyesület képviselője anno megjelent szándékaival, a képen látható úriember társaságában (A főszereplő, Tamás, aki a plakáton is látható- a szerk.), szabvány bérleti szerződést kötött színházunkkal, majd többszöri felszólításra sem fizetett, így szerződés megfelelő passzusa szerint eljárva felszabadítottuk a napot program naptárunkban és jelenleg is a kárátalány érvényesítésén dolgozik jogi apparátusunk.”

Értesítettük a Ferencvárosi Művelődési Központot, jó néhány próba és az új casting helyszínét is, ám ők nem reagáltak megkeresésünkre, ahogyan M. Szilárd sem, akit telefonon próbált utolérni a Hírhatár.

A színészek nyilván szeretnék látni a pénzüket, ugyanakkor - hangsúlyozzák - tisztában vannak vele, hogy nem fogják látni. Viszont abban egyetértenek, hogy le kell állítani a kamurendezőt, van a magyar művészvilágnak nélküle is elég baja. Krisztina végezetül még annyit mond, ma már szégyelli, hogy ostoba volt.

- Közel10 éve dolgozom zenés színházban. Számtalan próba és előadás áll mögöttem. Tudom, hogyan néz ki egy próbafolyamat, hogy mikor kezdünk jelmezben, díszletben próbálni, hogy egy előadást hónapokkal azelőtt meghirdetnek, hogy bemutató lenne. Pontosan tudom, hogy a műsortervet is hónapora előre leadják, nem lehet csak úgy beesni sehova. És végezetül azt is tudom, hogy a komoly színházak is ritkán mernek hármas szereposztást csinálni, mert iszonyú teher. Ezt mind tudom, mégis bedőltem. Elhittem, el akartam hinni.

Nagypál Anikó