Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Retteg a magyar kormány egy európai ügyészség felállításától – véli az ellenzék
2016-12-07 20:30:58
Retteg a magyar kormány egy európai ügyészség felállításától – véli az ellenzék

Retteg a magyar kormány egy európai ügyészség felállításától – véli az ellenzék

A magyar kormánynak az európai ügyészség felállításától való elhatárolódását több ellenzéki párt is kifogásolja. A Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke, Hadházy Ákos szerint ez nem kevesebb, min a kormányzat részéről annak beismerése, hogy nem szeretne egy szervezetet, amely felett neki nem volna kontrollja, és amely számon kérhetné a közpénzek lenyúlása miatt.

 

-Trócsányi László a minap úgy nyilatkozott, hogy a kormány nem támogatja az európai ügyészség felállítását, ugyanis „jelenleg is megvannak azok a keretek, amelyeken belül fel lehet lépni a korrupcióval szemben”. A miniszter állítása azért végtelenül cinikus, mert a probléma pont az, hogy csupán a korrupció elleni fellépés keretei vannak meg, de érdemi lépések nem történnek. A magyar ügyészség mondvacsinált okokra hivatkozva dobja vissza vagy ássa el a feljelentéseket, miközben százmilliárdos nagyságrendben tűnnek el fejlesztési pénzek. Az LMP szerint a legfontosabb feladat a magyar ügyészség függetlenségének megteremtése és hatékonyságának növelése lenne. Azonban a párt álláspontja szerint az EU-s forrásokat érintő korrupcióval szemben Uniós szinten lehetne a leghatékonyabban fellépni, ezért szükség van az európai ügyészség felállítására – mondta Hadházy.

 

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerint a korrupcióellenes együttműködésből kilépő Fidesz-kormány ezzel a tettével nyíltan vállalja, hogy korrupt.

 

Az urizáló fideszes elit nyíltan felvállalja korruptságát, kiáll a lopásalapú kormányzás orbáni modellje mellett. Csak így értelmezhető az, hogy a Fidesz-kormány kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) nevű nemzetközi korrupcióellenes együttműködésből.

 

Az Orbán-kormány kilépése annak a beismerése, hogy az OGP hazánkat érintő korábbi megállapításai igazak: a magyar kormányzás átláthatósága csökkent, valóban leépült a fékek és ellensúlyok rendszere és veszélybe került a sajtószabadság. A Fidesz-kormány ahelyett, hogy ezen változtatna, inkább hátat fordít az eléje tartott tükörnek, és a korrupciót üldözők közül átáll a korruptak oldalára.”– áll a párt sajtóközleményében.

 

Az MSZP azt is hozzáteszi, hogy a párt továbbra is minden lehetséges eszközzel küzdeni fog a lopásalapú kormányzás ellen. Az ellenzéki párt a kormány leváltása után, a lenyúlt nemzeti vagyon visszaszerzését alapvetőnek tekinti, és azt is megígéri, hogy az országot a korrupció ellen fellépő államok közé vezeti majd vissza.

 

Kertész Z István/kép: hvg.hu

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Persze folyamatosan azt halljuk mindenhonnan, hogy mindig ragaszkodjunk az eredetihez, ne érjük be másolattal,...
Bővebben >>