Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Rogán volt jegyzője csak pénzbüntetést kapott a hivatali visszaélés vádjára
2017-09-07 18:00:15
Rogán volt jegyzője csak pénzbüntetést kapott a hivatali visszaélés vádjára

Rogán volt jegyzője csak pénzbüntetést kapott a hivatali visszaélés vádjára

A vesztegetési ügy elsőrendű vádlottja B. János építési vállalkozó, akit egyebek mellett azzal gyanúsítottak, hogy 2012-2013 között pénzt kért a harmadrendű vádlottól, egy vállalkozótól azért, hogy kijárja számára, hogy engedélyt kapjon a kerületi önkormányzatnál bárja éjszakai nyitva tartására. Ebben a vád szerint a jegyző volt segítségére.

 

Egy másik ügyben B. János állítólag félmillió forintot kért azért, hogy elintézze a képviselő-testületnél, hogy lemondjon egy Károly körúti ingatlan elővételi jogáról, hogy annak új tulajdonosát be lehessen jegyezni. Ebben az ügyben az új tulajdonos nem volt hajlandó fizetni, az önkormányzat pedig csak hónapok múltán mondott le az elővételi jogról.

 

Az ügyben egyszer már felmentették a három vádlottat a bizonyítottság hiányára hivatkozva, de azt az ítéletet a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és visszaküldte az ügyet a Fővárosi Törvényszékre.

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista a...
Bővebben >>