Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Rokkantsorsok: 'Ez itt az én hazám?'
2014-09-24 12:11:13
Rokkantsorsok: 'Ez itt az én hazám?'

Rokkantsorsok: 'Ez itt az én hazám?'

Sem a szerkesztőségünk, sem a panaszkodó betegek nem tudják hová tenni azt, hogy a kiszolgáltatott sorsú emberek miért másodrangú állampolgárok a saját hazájukban, amikor átlag 30 évet ledolgoztak, és járulékot fizettek mielőtt megrokkantak. Ők is ennek az országnak az építői voltak hajdanán, de amikor bajba kerültek, az állam már nem akar gondoskodni róluk.

 

A hozzánk forduló panaszkodók közül többen is megígérték, hogy jelentkezni fognak szerkesztőségünknél majd, hogy hogyan alakult a későbbiekben a sorsuk. Kezdetben még reménykedtek, hogy talán győz majd a józan ész, lesz majd némi segítség, nem hagyja őket ott az út szélén a kormány, mint ahogy ezt anno meg is ígérték: ”Senkit sem hagyunk az út szélén”.

 

Páran be is tartották a szavukat a hozzánk fordulók közül és ismét megkerestek minket. A visszajelzések alapján sajnos lesújtó a kép, alig van közülük, akinek pozitívan rendeződött az élete. Az sem a döntéshozók jóindulatán múlott, hanem az érintettek ügye a kitartó jogorvoslati útkeresésük miatt végződött pozitívan.

 

Pozitív változást hozott a sorsa a jogorvoslati útkereséssel annak a most 52 éves, tüdőrákos, tüdőcsonkolt asszonynak, akit egy fillér pénzellátás nélkül hagytak 2 éven keresztül. Miközben a szervezetében máshol is megjelentek daganatok, a felülvizsgálaton mégis úgy visszaminősítették, hogy egyenesen a nyílt munkaerőpiacra küldték volna, mintha egészséges lenne. Azonban nem kapott munka alkalmassági igazolást a szakorvostól, mert az, ilyen súlyos betegen nem engedte volna dolgozni. Az 50 éves asszony állapota a kilátástalanság miatt egyre romlott. A minimálbéres férjének kellett eltartani 2 éven át, és az fizette az asszony után a havi fix egészségügyi hozzájárulást, hogy TAJ kártyája érvényes legyen, a havi rendszeres gyógyszerszedések miatt is. Kétévi harc után az asszony most majd 3 évig rehabilitációs ellátásban részesülhet.

 

„Kétségbe vagyok esve, mi jön majd azután, ha letelik a 3 év, mert az ellátás nem hosszabbítható meg a törvény szerint. Ledolgoztam 31 évet, megrokkantam, de mit hoz a jövő? Ez borzalom, ha ilyen állapotok vannak itt. Hát, ilyen az én hazám”? - kesergett az 52 éves asszony, akinek fogalma sincs, mi lesz vele, ha újra elveszítheti majd az ellátását.

 

 

 

Egy 60 éves özvegyasszony, aki az édesanyja ápolásába rokkant bele, hiába rendelkezett 40 éves szolgálati idővel a nyugdíjhoz, az idős szülő ápolása nem számít be a nők 40 éves jogviszonyába, de a rokkantsági ellátáshoz sem érvényes biztosítási idő. Az időközben férjét is elveszítő asszony egy évig ideiglenes özvegyi nyugdíjat kapott - az állandó özvegyi nyugdíj-jogosultság feltételei szigorúak. Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötteknek, vagy az új komplex minősítő szerinti 50% mértéket elérő, vagy azt meghaladó egészségkárosodott személyek igényelheti azt, ha az elhunyt házastárs rendelkezett elégséges szolgálati idővel a nyugdíjhoz a halálakor. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj letelte után, az új komplex minősítéssel igényelhető csak az állandó özvegyi nyugdíj, ha az érintett megváltozott munkaképességű személy. A panaszos rendelkezett új komplex minősítéssel, rokkantnak véleményezve úgy, hogy „további felülvizsgálata nem szükséges”, mégis újabb felülvizsgálatra akarták berendelni. Hat hónapig visszatartották a jogosan járó özvegyi nyugdíját is, miközben a saját jogán sem kapott egyetlen fillért sem. Állandó hivatali levelezgetés, telefonálás után fél év múlva jutott csak végre hozzá a jogos ellátásához.

 

„Saját ellátást még mindig nem kapok a rokkantságom után, pedig 40 évig szolgáltam az országot. Hát, ilyen az én hazám, ez itt az én hazám”!- írta a megkeseredett özvegy.

  

 

A bürokratikus hivatali útvesztőkkel és a hosszú távú ellátatlansággal kellett szembesülnie annak az 55 éves vastagbélrákos családfőnek, akit azzal hitegettek a hivatalok, hogy nyitott kapukat dönget a panaszával, ugyanis azért nem részesül ellátásban, mert nem ismeri a hatályos törvényeket. A férfi 2013-ban 80% egészségkárosodottan azért nem kapott pénzellátást, mert az utolsó 5 évben nem volt meg az 1095 nap biztosítási ideje. Egy helyi lap újságírónője a Regionális Rehabilitációs Szakigazgatási Szervet is megkeresve érdeklődött, hogy volna-e valamilyen lehetőség arra, hogy a férfi mégis csak ellátott lehessen? Az 55 éves rokkant férfinek két kisgyermeke is van, a feleség ápolói fizetéséből és a gyermekek családi pótlékából alig tud létezni a család. A hivatal a sajtónak azt a tájékoztatást adta, hogy a 2013.évi CCXXV. törvény szerint 2014. január 1-től kiszélesítették a biztosítási jogviszonyokat, és ez nagyon kedvező az érintettek számára. A rokkant férfi felkereste a RSZSZ regionális hivatalát, és reménykedett abban, hogy talán kaphat rokkantellátást, ha a hivatal azt a tájékoztatást adta, hogy az jár neki. Még 2014. márciusban felkereste a hivatalt, de az ismételt elutasító választ kb. 5 hónap múlva vehette csak kézhez. Fél évig döngette a hivatal nyitott kapuját, de mégsem jutott semmire. Hiába dolgozott 34 évig, hiába fizette a járulékot becsülettel, de az utolsó 15 évből 600 napon múlott, hogy nem volt jogosult az ellátásra. Most elképzelni sem tudja, hogyan fogja egy fillér nélkül kihúzni az időt a nyugdíjig. Addig még 10 év van hátra, és a 6 és 8 éves gyermekei is nélkülöznek amiatt, hogy a súlyos beteg apa nem tud dolgozni. Az állami gondoskodás helyett a családja nyakába varrták, és hónapokig a hülyét csináltak belőle, reménykedett abban, hogy ellátott lehet. Öt hónap kellett ahhoz, hogy kiderüljön, hogy mégsem kap egy huncut vasat sem egy élet munkája után. A férfi nem érti:

 

„Ez itt az én hazám, ahol 34 évig építettem ezt az országot, és most pedig súlyos betegen egyetlen fillért sem kaphatok vissza abból, amit befizettem az ország pénztárába”?

 

 

 

Bemutattuk annak a háromgyermekes anyának is a sorsát, aki szintén rokkantan lemaradt a saját jogú pénzellátásról a biztosítási idők hiánya miatt, amibe a gyes idők sem számítanak bele. Az önkormányzat szociális osztályát és az ombudsmant is megkereste többször. Az ombudsman a merev jogszabályi környezetből kiragadva pár gondolatot, és négy karitatív szervezetet felsorolva hárította el úgy az anya panaszát, hogy meg is kérte, ugyanezzel a problémával ne keresse a hivatalukat újra, mert nem tudnak segíteni. Az önkormányzat ügyintézője is csak a rendelkezéseket sorolta fel a 43 éves rokkant asszonynak, aki már mindenhol kilincselt. Kiderült, hogy az 1993.évi III. szociális törvény szerint a család egy főre eső fogyasztási egység számítása szerint a 3 gyermekes egyedülálló anya kemény 6.775,- Ft/hó összeget kaphat az államtól, szociális segély kiegészítésként. Amikor a gyermekei felnőnek, és nagykorúvá válnak, akkor meg az alaptörvény szerint a megrokkant anyát a gyermekeinek kell eltartani. Ez vár a most még 17 éves, legnagyobb gyermekére, aztán meg a felcseperedő másik kettőre is. Az anyukájukat kell eltartani, és majd később emiatt a saját életük anyagi megalapozása is problémás lehet. A rokkant asszony nem tudja elképzelni sem, hogyan fog ő életben maradni pénz nélkül betegen.

 

 „Semmit se vétettem senki ellen, de engem itt kitaszítanak, pedig ez itt az én hazám is, nem csak a gazdag képviselők országa. Elfelejtették már, hogy őket a szegény nép választja, és az is tartja el? Miért sanyargatnak minket ilyen kegyetlenül? Betegen hová menekülhetnék? Hát, ilyen országban kell élnem, ahol akár éhen is halhatok, hát ilyen az én hazám?” - tette fel a kérdést az asszony.

 

Egy másik panaszos levélíró sorsa sem fordult jobbra, azóta se. A 40-es éveiben járó négy gyermekes egyedülálló anya is úgy kapta a nyakába az új rokkant-törvényt, hogy fogalma sem volt arról sem, hogy egyszer majd rokkant lesz, akár éhen is halhat. Azt sem tudhatta előre, megváltoztatják majd a rokkantsági ellátórendszert ahhoz képest, mint amikor még a négy gyermeket vállalta. A gyes és a főállású anyaság a nyugdíjhoz beszámító idők, de a rokkantsághoz nem. Így ez az anya is nagy bajban van, mert nem jogosult saját ellátásra, és a szociális törvénynél a fogyasztási egységgel számolnak, ami egy főre csak annyi pénzt juttat, hogy abból éheznek. A távolabbi kilátások sem fényesek, mert nem tudnak a gyerekek továbbtanulására sem gondolni, alulképzetten pedig munkát nem fognak majd találni. Ez az anya is a végsőkig elkeseredett.

 

„Rokkantan már nem kellek ennek az országnak. A gyerekeim sem kellenek, ha se tanulni nem bírnak, és munkahely sem lesz. Tudjuk, ez csak a szegénységünket fokozza majd. Hogy fogunk itt nyomorultan élni? Mit ad nekem a négy gyermekért a hazám?”

 

 

 

Eszünkben juthat egy gondolat. Áder János köztársasági elnök 2014. évet köszöntő újévi beszéde a hazaszeretetre buzdított mindenkit, hogy éljük át együtt és boldogan a hazaszeretet szépségét. Beszélt arról is, hogy mindenki szabadon akar élni és lélegezni.

  

 

Éhesen, korgó gyomorral, vagy fedél nélkül, hogyan lélegezhetne bárki szabadon? Hogy lehet valaki hazaszerető akkor, ha kitaszított abban a hazában, amelyért oly sokat dolgozott? Ezek a megnyomorodott sorsú emberek biztosan szeretnék a hazájukat, a haza viszont nem szereti őket. Kitaszítja, megnyomorítja a korhatár alatti rokkantakat és az egész nemzet szótlanul tűri ezt.

 

Jól van ez így? Nincs jól, mert ez a haza a rokkantaké is, ők is évtizedeken át dolgoztak érte, amíg csak bírtak. Teljesen jogos az általuk megfogalmazott kérdés: „Hát, ilyen az én hazám, ez itt az én hazám?” Tegyünk azért mindannyian, hogy ők is büszkén vállalhassák, és elmondhassák: „Ez itt az én hazám”!

 

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az talán ma már nem is kérdés, hogy a kapcsolatok java része az internetes portálokon kezdődik. Akár a közös...
Bővebben >>