Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Selmeczi varázsgömbje valami mást mutatott
2014-07-23 17:05:47
Selmeczi varázsgömbje valami mást mutatott

Selmeczi varázsgömbje valami mást mutatott

A Fidesz azt várja a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanártól, Sipos Páltól, hogy álljon a közvélemény elé, és nyilatkozzon, igazak-e az őt ért vádak - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.
 
A volt tanárról két héttel ezelőtt a 444.hu írta meg, hogy 25 évvel ezelőtt egy fővárosi gimnázium tanárjaként szexuális visszaéléseket követett el a rábízott tanulók egy részével.
 
"Sipos Pál ügye nem magánügy. A köztelevízió egykori dolgozójáról van szó, a magyar állam kitüntetettjéről van szó, sőt a Bajnai-párt alapítójáról van szó, akire tehát közszereplőként tekintünk" - mondta Selmeczi Gabriella.
 
Erre reagálva az Együtt-PM közleményt adott ki, melyben kikéri magának Selmeczi szavait: Sipos Pál nem vett részt az Együtt alapításában, a pártnak sosem volt tagja, alkalmazottja vagy aktivistája. Az Együtt mélységesen elítéli, ha valaki visszaél mások kiszolgáltatott helyzetével, teljes mértékben elfogadhatatlannak és visszataszítónak tartják, ha egy tanár szexuálisan vagy bármely más módon zaklatja a gondjaira bízott diákokat. "Ugyanolyan visszataszítónak tartjuk" azonban azt is, ha egy politikus ezen diákok kiszolgáltatott és megalázott helyzetéből akar magának hasznot szerezni, méghozzá úgy, hogy hazudik politikai ellenfeleiről - teszik hozzá. Véleményük szerint Selmeczi Gabriella ezt tette, és "ezzel olyan mélységekbe süllyedt, melyek eddig ismeretlenek voltak a magyar belpolitikában".
 
Hírhatár-MTI
További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az utasbiztosítás az, ami legalább annyira fontos egy külföldi út előtt, mint bármi egyéb, amit beleteszünk ...
Bővebben >>