Egyszer szeretném megérteni (nem fogom), milyen lelki stációi vannak annak a hatalomgyakorlási folyamatnak, amelynek során az önmagukat kereszténykonzervatív értékrendűként azonosító kormánypárti politikusok – állampolgárok sérelmére – versenyszerűen szembe mennek a kereszténykonzervatív értékrenddel; egyebet ne mondjak, a biblia és a tízparancsolat bölcseleteivel és tanításaival.

Hogy miként feleltethető meg önképüknek, imáiknak, mindennapi cselekedeteiknek a hazugság, a lopás (felkészül: paráználkodás); a ’30-as, ’40-es évek háborús agresszorának propagandáját idéző kommunikáció; a napi gyűlöletkeltés, dehumanizálás, uszítás; a melegeket a pedofilokkal összemosó „gyerekvédelmi” törvény; a nekik nem tetsző, hátrányos helyzetűeket, sérülteket, hajléktalanokat is felkaroló egyház lenullázása; az empátia és a segítőszándék teljes hiánya.

Most is mi van: például áldozathibáztató üzemmódban kiabálják el a Szőlő utcai ügyeket, továbbá kalákában buzdítanak egy bíróság által betiltott hazug kiadvány terjesztésére.

Amikor Semjén Zsolt, Rétvári Bence és társaik megszólalnak, az maga a kérdőjel. Az egyik támad és magát védi ordítva, a másik habzó szájjal vádolja a „bűnös” gyermekeket két kommunistázás és propagandalap-ajánló között; mintha annyi kereszténység lenne bennük, amennyi az észak-koreai felsővezetésben.

Szerencsére legalább egyházi vezetők nem asszisztálnak ehhez, nem tapsolnak a propagandagyűlések első soraiban és nem terjesztik a förtelmes üzeneteket digitális körökben – mondanám, de sajnos ezt sem mondhatom, mert éppen ez történik. Szörnyű szimbiózis ez: tort ül a színtiszta politikai marketingre hangolt kereszténydemokrácia.

Boldogabb ünnepeket kívánok mindenkinek.