Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Simicska felfuttatná a Jobbikot Orbán ellen
2016-07-11 18:00:55
Simicska felfuttatná a Jobbikot Orbán ellen

Simicska felfuttatná a Jobbikot Orbán ellen

Simicska Lajos környezetéből többen is megerősítették, hogy a választásig hátralévő két évben valamilyen formában a Jobbikot fogják segíteni. Mint azt többen is hangsúlyozták, ez nem jelent feltétlenül személyes szimpátiát a párt elnöke, Vona Gábor iránt, ahogy azt sem, hogy Simicska vonzódna az utóbbi időben egyébként felvizezett jobbikos eszmék iránt. Sőt, a Jobbik egyes ügyeit rossz szemmel nézi. 
 
Míg Vona korábban kereste a kapcsolatot az orosz politikával – a párt európai parlamenti képviselőjét, Kovács Bélát pedig kémkedéssel gyanúsítja az ügyészség –, Simicska több interjújában utalt arra, hogy a Moszkvához fűződő túl szoros viszony miatt vesztek össze Orbán Viktorral.
 
Munkatársai szerint pusztán arról van szó, hogy a miniszterelnökkel a 2014-es választások után szembekerült, majd tavaly februárban Orbánnal nyíltan szakító egykori fideszes pártpénztárnok politikai ellensúlyt szeretne képezni, és erre a Jobbiknál alkalmasabbat nem lát a pályán./.../
 
(nol.hu)
További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>