Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Orbán napja van.
Simicska is egy ge.i: A választási orosz rulett helyett mint mindig, a pénz beszél(t)
2018-05-13 14:31:09
Simicska is egy ge.i: A választási orosz rulett helyett mint mindig, a pénz beszél(t)

Simicska is egy ge.i: A választási orosz rulett helyett mint mindig, a pénz beszél(t)

Mindkét vállalkozás esetében egy korábban megkötött megállapodás, idei évre érvényes „lehívásáról” van szó.

 

A Simicska-cég esetében az összeg két tételből áll: a Hung-Isternél „a sorsolási műsorok gyártásáról” szól a nagyobb tétel, ami csaknem pontosan 1,9 milliárd forint, míg közel 410 millió forintos megállapodás „a sorsolási műsorokhoz kapcsolódó üzemeltetési költséget” fedezi.

 

Kuna Tibor vállalkozásának az említett összegért „integrált marketing és kommunikációs feladatokat” kell elvégeznie az idei év során. Az adatokból kiderül, hogy az év elejei időszakban ezen három szerződés volt messze a legnagyobb összegű.

 

Lapinformációk szerint bár az eredeti szerződések nem most születtek, legalább is ez tetszik ki a bejegyzésekből – az év első napján „élesedtek”, azaz idei kontraktusnak minősülnek s így a Simicska- és a Kuna-cég szerződéseire vonatkozó adatokat jóval a választások előtt ismertetni kellett volna tenni.

 

A Szerencsejáték Zrt. oldalán viszont csak április 23-án jelentek meg.

További híreink
Polt hátán Polt: Az ügyészséget nem érdekli az uniós pénzek ellopása
Három éve tartó, eredménytelen nyomozás, gyanúsítotti kihallgatás nélkül, évek óta folyó eljárások, újra és újra meghosszabbított határidők – ez jellemzi az ügyészség mun...
2018-05-23 15:00:32, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Egy legenda meztelenedik a Blaha Lujza téren
A Corvin Áruház Budapest egyik legrégebbi nagyáruháza. A Blaha Lujza tér 1. szám alatt álló – Reiss Zoltán tervezte – historizáló, neoreneszánsz épület 1926 és 1929 közöt...
2018-05-23 14:30:21, Hírek, Aktuális2 Bővebben
250 milliárdnál tart most éppen a Városliget legyilkolása
A Városliget Zrt vezetője szerint ennyi már elég lesz a Liget teljes fejlesztésére. Gyorgyevics Benedek úgy véli, hogy az eddigi drágulás a tervek és az építőipari árak v...
2018-05-23 14:00:48, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kisebb mennyiségben már hétvégén megjelenik a piacokon a magyar szabadföldi szamóca, amely kinézetben és ízben...
Bővebben >>