Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Kornél napja van.
Sir Elton John becsületrendet kapott Macrontól
2019-06-24 15:06:05
Sir Elton John becsületrendet kapott Macrontól

Sir Elton John becsületrendet kapott Macrontól

A brit zenész Emmanuel Macron francia államfőtől vette át a kitüntetést az Élysée palotában rendezett ünnepségen. A hazájában már lovagi címet kapott Sir Eltont dicsérve az elnöki hivatal hangsúlyozta: a 72 éves Elton John „zenei zseni”, s ő az első meleg művész, aki vállalta, hogy a meleg közösség szószólója legyen.

 

Elton John köszönőbeszédében említést tett jótékonysági szervezetéről, az Elton John Aids Alapítványról, amely már több mint 310 millió fontot gyűjtött össze a betegséggel kapcsolatos feladatok elvégzésére: a megelőzésre, az oktatásra és a betegségben szenvedők támogatására. „A zenéhez hasonlóan az AIDS elleni küzdelem ugyancsak a szenvedélyemmé vált. S ugyanúgy, mint a zene, ez a harc is mindennap emlékeztet az emberi szellem különleges erejére” – mondta a zenész.

 

Arról is beszélt, hogy mindig szerette Franciaországot. „Van itt házam, mindig szerettem idelátogatni, szeretem a kultúrát, s azt, ahogyan az emberek itt élnek” – magyarázta a BBC szerint. A búcsúturnén lévő Elton John már korábban bejelentette, hogy miután véget ér az öt földrészt érintő, több mint 300 koncertből álló körút, visszavonul, s több időt szentel családjának.

 

További híreink
Kilenc órai iskolakezdéssel nyitná a tanévet a főváros
Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
2020-06-30 21:23:05, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Nem múlt el a veszély: három újabb halálos áldozata van a koronavírus-járványnak
Mindössze 4 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4142 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Három beteg ...
2020-06-29 12:56:53, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Várd az árokban a buszt...
A Volánbusz Zrt Pátyi elágazás elnevezésű megállóhelyén Budapest irányában csak egy bozóttal benőtt vízelvezető árokban álldogálva lehet a buszra várakozni. Bár a problém...
2020-06-29 12:56:50, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Beluga vodka messze földön ismert és keresett prémium márkás italnak számít, méghozzá a kifogástalan minőség...
Bővebben >>