Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.
Süllyed a Párbeszéd, V. Naszályi Márta is kilép
2025-11-13 09:21:41
Süllyed a Párbeszéd, V. Naszályi Márta is kilép

Süllyed a Párbeszéd, V. Naszályi Márta is kilép

 

A Népszavának közölte: szerinte a Párbeszéd eredeti zöldpolitikai céljai mára háttérbe szorultak, miközben a párt kommunikációja egyre inkább vallásellenes hangokat ütött meg – ezt ő nem tudta vállalni.

 

A politikus azt is elárulta, hogy a végső lökést párttársa, Barabás Richárd hétfői bejelentése adta. Barabás ugyanis egy „teljesen új alapokon nyugvó szervezet” létrehozását jelentette be, amely célja, hogy elinduljon a 2026-os országgyűlési választáson. V. Naszályi szerint a kezdeményezésről a párt tagságának nagy részét nem tájékoztatták előre, és ez komoly feszültséget okozott a soraikban.

 

Úgy tudni, hogy nem ő az egyetlen, aki a napokban elhagyja a pártot. Több Párbeszéd-tag is jelezte kilépési szándékát, miután kiderült: a Barabás-féle új mozgalom elindítása csak egy szűk kör tudomásával történt. A fejlemények így nemcsak személyi, hanem stratégiai válságot is jeleznek a pártban.

 

A Párbeszéd az utóbbi években amúgy is nehéz helyzetbe került. A 2024-es európai parlamenti választáson nem sikerült mandátumot szerezniük, és azóta több ismert arc – köztük aktivisták és önkormányzati politikusok – is eltávolodtak a párttól. 

További híreink
Nem akar már mindenáron polgármester lenni a Fidesz „lelkiismerete”
Cser-Palkovics András civilizált politikusként reagált a kialakult változások következményeire.
2026-04-16 14:59:43, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Karácsony Gergely megvédi a városligeti majálist Mészáros Lőrinctől
A főpolgármester felszólította az állami tulajdonban lévő Városliget Zrt.-t a főpolgármester csütörtökön, hogy ne akadályozza a szakszervezeti majális megtartását.
2026-04-16 14:59:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Nem költözik a Karmelitába a leendő miniszterelnök
„A TISZA-kormány alatt a miniszterelnök irodája nem a Karmelita Palotában lesz, hanem a Parlamenthez közeli egyik minisztériumi épületben" – jelentette be Magyar Péter Fa...
2026-04-16 09:41:06, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A választók most úgy döntöttek, hogy elbocsátanak a köz szolgálatából - közölte zuglói veresége után Hadházy Á...
Bővebben >>