Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Surányi: Szemfényvesztésnek vagyunk a tanúi, átmosta az agyakat a Fidesz
2021-12-27 16:57:11
Surányi: Szemfényvesztésnek vagyunk a tanúi, átmosta az agyakat a Fidesz

Surányi: Szemfényvesztésnek vagyunk a tanúi, átmosta az agyakat a Fidesz

Surányi György az ATV Egyenes beszédének vendége volt, ahol agymosásról, szemfényvesztésről és elhibázott gazdaságpolitikáról, valamint veszélyes válságkezelésről beszélt.

 

A Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint romlanak a makrogazdasági adatok és az egyensúlyi feltételek, miközben a jegybank és a Pénzügyminisztérium között „azon megy a vita, hogy ki vigye el a balhét”. Úgy fogalmazott: „A fiskális politika is, a jövedelem politika is és a monetáris politika is nagyon komoly mellényúlásokkal segítette elő azt, hogy most az infláció is magas és az egyensúlyi feltételeink is romlanak”.

 

Surányi György bírálta a Statisztikai Hivatalt is. Azt mondta: „hosszú idő óta először csökken jobban a pénz vásárlóértéke, mint amiről a KSH tudósít”. Az ATV Híradó megkeresésére az intézmény azt közölte: „a hazai fogyasztóiár-index által lefedett termékek és szolgáltatások köre, valamint a számítás módszertana is összhangban van az általános nemzetközi gyakorlattal”, emellett a számítási módot is rendszeresen felülvizsgálják.

 

A volt jegybankelnök szerint a kormány jelenleg is megszorító politikát folytat, csak ezt leplezni szándékozik. Mint fogalmazott:

 

„Egész egyszerűen itt egy szemfényvesztésnek vagyunk a tanúi, ami egy óriási agymosással, propagandával azt az érzetet kelti, mint hogyha itt nem volna megszorítás. Nem igaz, hogy nincs”.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek m...
Bővebben >>