Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Marcell napja van.
„Szabadstrandokat a Balaton körül” – holnap indul az MSZP kampánya
2020-07-15 12:56:07
„Szabadstrandokat a Balaton körül” – holnap indul az MSZP kampánya

„Szabadstrandokat a Balaton körül” – holnap indul az MSZP kampánya

Molnár szerint közös örökségünket, a Balatont és környékét nagymértékben átjátszotta a kormány a haveroknak, így magyar családok százezreinek szűnt meg a lehetősége a pihenésre. Az MSZP csütörtökön elindítja „A Balaton mindannyiunké!” kampányát, amelyben felszólítja a kormányt, erre a hat hétre tegye lehetővé, hogy a magyar családok ingyenesen használhassák a vízparti strandokat, az önkormányzatok pedig kapjanak kompenzációt a bevételkiesésért.

 

„A lánchídi csata után most már a Balatonon folyik a küzdelem, hiszen a fideszesek és a NER-közeli vállalkozók kisgömböcként kívánják magukba szippantani a balatoni strandokat, kikötőket; beépíteni, túlépíteni akarják a Balaton-partot!” – emlékeztetett Molnár.

 

Bejelentette, a Magyar Szocialista Párt aktivistái csütörtökről a partokon fognak sajtótájékoztatókat, szórólapozást, aláírásgyűjtést tartani a kampány jegyében. „Arra fogjuk kérni az embereket, hogy támogassák az ívet, akár online petícióval, akár személyes aláírással. Hiszen nagyon fontos, hogy a szabadstrandok a jövőben is szabadok maradjanak, és, hogy a Balaton-partot ne lehessen túlépíteni”!

 

Molnár Zsolt ismertette, a nyári akciót követően kezdeményezik a vonatkozó törvény módosítását is. „Most azt követeljük, hogy a magyar kormány tegye lehetővé, hogy a jelenleg fizetős vízparti strandok ebben az idényben ne legyenek fizetősek, az önkormányzatokat pedig kárpótolják a kiesett bevételekért. Ezekkel az akciókkal a következő hetekben ott leszünk a vízpartokon, és kérjük az embereket, hogy támogassák ezt az akciót!

 

Ez a nyár egy különleges nyár, de mi helyt állunk, a magyar emberekért dolgozunk, a magyar emberekért küzdünk! A balatoni csatát meg fogjuk nyerni!” – mondta a pártigazgató.

 

További híreink
A Fidelitas és a KDNP-fiókák nem ítélték el a belarusz erőszakot
Sem a fiatal fideszesek, sem az ifjú kereszténydemokraták nem ítélik el a fehéroroszországi erőszakot: az Európai Néppárt ifjúsági szervezetében nem írták alá a közös nyi...
2020-08-13 20:21:03, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A fővárosi önkormányzat nem nyilatkozik a kitörésnapi emléktábláról
Több mint hat hete nem válaszolt Budapest főpolgármesterének, Karácsony Gergelynek a titkársága, hogy helyénvaló-e az 1945. februári kitörésre fémtáblával emlékeztetni.
2020-08-13 20:21:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A kormány önkényesen megvonja a táppénzt a külföldön nyaralt karanténosoktól
A törvény szerint jár a táppénz járványügyi hatósági karantén idején, a kormány rendeleti szinten kivételt képzett.
2020-08-13 20:20:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Még nincs két éve, hogy a magyarországi jogállamiság helyzetét feltáró Sargentini-jelentés vitája során Orbán ...
Bővebben >>