Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Szanyi Tibor pártja önállóan indul a 2022-es választáson
2021-01-25 18:19:30
Szanyi Tibor pártja önállóan indul a 2022-es választáson

Szanyi Tibor pártja önállóan indul a 2022-es választáson

Az nem világos, hogy milyen eredményekre gondolnak: a párt eddig csak az októberi szerencsi időközi választáson indított jelöltet, ahol a színeiben Tóth Ádám 774 szavazatot gyűjtött, ami mindössze 2,2 százalékos eredményre volt elég.

 

Az IgenSzolidaritás elsősorban a dolgozói osztályok felé fordul, különösen azok felé, akik többnyire nem, vagy csak befogott orral vennének részt a választásokon. Ez egyben azt is jelenti, hogy kapuinkat szélesre tárjuk a civil mozgalmak számára is – közölte Huszti Andrea, a párt elnöke.

 

A közleményből az is kiderül, hogy az ISZOMM a kormányváltáson és a szocializmus megvalósításán munkálkodik.

 

A nagyobb ellenzéki pártok előválasztáson döntenek a közös ellenzéki jelöltekről. Szanyiék mellett a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelentette be eddig, hogy külön listával próbálkoznának – írja a 24.hu.

 

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A különböző weboldalaknak eltérő méretű tárhelyre van szüksége. Egy kisebb, bemutatkozó honlap könnyen lehet, ...
Bővebben >>