Szépség és hasznosság nem ellentétesek egymással - beszélgetés Bálint gazdával |
2014-05-03 09:53:46 |
Ha azt mondom Bálint György, sokan tudni fogják, kiről beszélek, de ha azt mondom Bálint gazda, akkor már biztosan mindenki. A gazda nevet Gyuri bácsi 1990-2010 között, az Ablak című tudományos ismeretterjesztő műsorban kapta, melyben 10 évet szentelt az emberek okításának.
30 könyvet írt, Gyümölcsöskert című műve már az elején hat kiadásban, kétszázezer példányban fogyott el. A Nők Lapjában rendkívül népszerű volt „Kedves Húgom” rovata, melyben elképzelt rokonának adott kertészeti tanácsokat. Kertvárosi házában most vele találkoztunk. Berci kutyával nagyon szívélyesen fogadtak, kávé és sütemény mellett beszélgettünk kiskertje teraszán. A kert egyszerű, mégis szép, nem kimondhatatlan nevű egzotikus virágok halma, hanem zöld, veteménnyel díszített kert, de ez később került kicsit bővebben szóba.
- Gyöngyösön született és édesapja is mezőgazdász volt, a spárga termelés hazai meghonosítója, és a családi gazdaság Halmajugrán volt.
- Igen, az akkori világban nagyon sok földbirtokos, gazdálkodó családnak két lakása volt. Rendszerint az emberek a téli hónapokat a városi lakásban töltötték, és kora tavasztól késő őszig a teleklakásokban laktak. A mi lakásunkat a faluban kastélynak hívták, de ez csak a helyi viszonyok közt tűnt annak, bár kétségtelenül szépnek él az emlékeimben. Most jelenleg kekszgyár, illetőleg a kekszgyárnak az iroda épülete.
- Mi keltette fel már gyermekkorában az érdeklődést a föld iránt? Mi a viszonya gazdaként a földhöz?
- Nekem kétszeresen is fontos a föld. Minden ismeretem és kultúrám a földdel kapcsolatos. Nagyon fontos úgy, mint termőföld, amely az én munkám legfontosabb nyersanyaga, alapanyaga, eszköze és végeredményben következménye is. Szoktam volt mondani „Csak jó gazdának van jó földje”. Sokan megkérdezték már tőlem, hogy volt-e már módom valaha hazát változtatni. Erre én mindig azt mondtam, hogy két ok is van maradásomra: a föld, a mesterségem, amihez minden ismeretem és kultúrám köt; és a föld ahol élek, a hazám, melynek az érdekeit mindig életem legfontosabb kérdéseinek tartottam.
- Ha jól tudom, egy gyermekkori születésnapi ajándék is meghatározó volt az életében.
- Öt éves voltam, amikor apám születésnapomra megajándékozott egy pónifogattal, ami akkor már régi vágyam volt. Gyermekkorom óta lovak vettek körül, a kocsisunk meg olykor fölültetett egy-egy igásló a hátára, így már akkor nagyon szerettem lovagolni, nagy vágyam volt egy ilyen póni fogat. Azzal a kikötéssel kaptam meg, hogy nekem kellett ápolnom, etetnem, itatnom, tisztítanom őket és nekem kellett például a trágyát is kihordani alóluk. Így a pónik nem csak örömet okoztak nekem és a játszótársaimnak, akikkel egész nap a faluban kocsikáztunk, betyárkodtunk, hanem remek szakmai tapasztalattal is szolgáltak. Egyébként shetlandi pónikat kaptam. Shetland az ír szigetek egyike, ahol most is működik egy pónitenyésztési-kutatóintézet. A pónik egérszürke színű, 60-70cm marmagasságú kis lovak voltak.
- Szakértelmet és szeretetet is lehetett otthon tanulni, de ha jól tudom, az egykori gimnáziumában volt egy tanár, aki különösen sokat foglalkozott természettudományokkal.
- Valóban, Bauer Edenék hívták azt a természetrajz-tanárt, aki elég gyorsan fölismerte az én természet iránti érdeklődésemet és honorálta is ezt azzal, hogy gyakran elvitt engem magával növénygyűjtő kirándulásaira. Már akkor elkezdtem a növényeket megismerni, herbáriumot gyűjteni, ilyen irányú könyveket olvasni. Az érdeklődésem felkeltésében annak is nagy szerepe volt, hogy a gimnáziumnak, ahová jártam, egy nagyon jó iskolakertje volt, ahol lehetett a növényeket tanulmányozni. Ma is azt vallom, hogy a gyerekek számára külön élmény minden fa, virág, amellyel megismerkednek. Sajnálatos, hogy az iskolakertek fenntartása a múlt század 30-as éveitől kezdve valahogy kimaradt az oktatásból. Most épp Halásztelken, illetve a zuglói Móra Ferenc iskolában szeretném ezt újraindítani
Mert a kétkezi munkának van értéke! Éppen most épített Nagytarcsán egy német cég műszergyárat. Hegesztőmunkásokat kerestek jó fizetéssel. 600 jelentkező szaktudását próbálták ki, s a 600-ból csak 60-at vettek fel! Na, ezért is nagyon fontos, hogy ezt a kicsit lenézett kétkezi munkát sokkal jobban becsüljük meg a társadalomban.
Érdekes hogy én akármikor külföldön járok, és alkalmam van gyerekekkel beszélgetni, azt tapasztalom, hogy nálunk sokkal civilizáltabb országokban is jobban ismerik a természet műveit. Ha egy 10 éves magyar gyerek ránéz egy fára, azt sem tudja, milyen fajta és sajnos nem is érdekli. Néhány napja egy előadásomon, a kispesti metodistáknál arról beszélgettem az emberekkel, hogy a növények éreznek-e. Carl von Linné még egyértelműen azt mondta, hogy a növények nem éreznek, mert nincsenek idegeik. Ez azonban szerintem nem olyan biztos, mert könnyen lehet, hogy valamilyen más módon érzik a környezet változásait. Gondoljunk csak bele: évszázadokon keresztül azt tanítottuk, hogy a hang csak a levegő mozgása útján terjed, pedig vannak rádióhullámok és más egyéb elektrohullámok, amelyek már nem csak hangot, hanem képet is tudnak adni!
- Visszatérve a lovakra, ugye volt önnek egy lova, aki filmbe illő cselekedeteket produkált.
- Cifra egy közönséges igás ló volt, de igen jó kiállású. Nevét azért kapta, mert mind a négy lábára kesely volt, azaz fehér, és a homlokán volt egy úgynevezett lámpás, egy fehér csík. 1938-ban, amikor visszakerült az országhoz először a Felvidék, nem csak az embereket, hanem a lovakat is besorozták - akkor még a ló fontos közlekedési eszköz volt. Cifra is belekerült ebbe a sorozásba. Hogy mi történt vele, azt Áron István barátomtól, a kocsisunktól tudom. Azt mesélte, hogy amikor a lovat beállították a sorba a többi ló mellé, egyszerre csak kitette a jobb első lábát. Aki a lóhoz valamit ért, az tudja, ha egy ló valamely lábát felemeli - tehermentesíti -, az azt jelenti, hogy az a lába fáj. Szó, ami szó, megjártatták a lovat és látták rajta, hogy sántít. Hozták a gyógykovácsot, levette a patkót, úgy gondolták, hogy rosszul van megpatkolva. De jól volt megpatkolva, úgyhogy visszaütötték a patkót rá, a ló pedig változatlanul úgy sántított, hogy alig tudott menni. Emiatt kiszuperálták.
Ám itthon alig ment 500 métert, elkezdett normálisan, mind a négy lábát használva járni és annak rendje-módja szerint ment. Mikor legközelebb az erdélyi bevonuláskor ismét behívták akkor ezt ismét eljátszotta. Túlságosan intelligens volt igás ló létére.
- Ezek még a szebb emlékek. Azonban nem csak most a kishantosi gazdák tudják, hanem ön is, milyen, ha elveszik a földjét. Azt tetszett írni, hogy édesapja belehalt, amikor a ’38-as törvényekkel elvették 500 hold földjét. Ennyire sokat jelent a gazdának a föld, vagy voltak ennek más aspektusai is?
- 5 éven belül kétszer vették el, nagy szó! - vetette közbe Gyuri bácsi, akinek az édesapjától megmaradt 80 hold földjét 1948-ban szintén elvették, mert kuláknak számított. - Számomra a tavaszi föld illatával kezdődik az élet… De erről már beszéltem. A meggyőződésem az, hogy apám tényleg ebbe halt bele, hiszen nem túlságosan idősen, 67 évesen hagyta el az árnyékvilágot. A föld puszta elvételénél ennek azért több oka volt. Talán azt a tudatot tudta a legkevésbé elviselni, hogy őt, ha nem is ellenségnek, de valamiképpen, zsidósága miatt, idegennek nézik. Még akkor is, ha a falusiak szerették, mert aratáskor, a temetésén az emberek elárasztották a koporsóját búzakalászból és mezei virágokból készített csokrokkal meg koszorúkkal. Egyébként nagyon érdekes, rendkívül ember volt. A pozsonyi híres német gimnáziumban érettségizett, hetente Bécsbe járt koncertekre, és operába.
Emlékszem mesélte, akkor még Pozsonyt és Bécset - ez még a Császárság és Királyság ideje volt - villamos kötötte össze. Persze biztos mulatni is jártak, de arról már nekem nem mesélt. Nagyon jól beszélt németül és sok német barátja volt, ami a gazdaság vezetésében nagy előnynek bizonyult, mert a már említett spárga- és szamócatermesztés is német specialitás volt. Hatalmas könyvtára főleg német nyelvű könyvekkel volt tömve, aminek érdekes története van. A halmaji lakóház mellett volt két hatalmas nagy vízgyűjtő ciszterna. S bár volt vízvezeték, a háztartás vízszükségleteit nagyrészt ebből a vízből fedezték, ezt jobban szerették. Amikor én hazajutottam és mindenfélét megpróbáltam alaposan megnézni, akkor azt láttam, hogy az egyik ciszternában könyvek vannak. A könyveket valaki beledobálta a vízbe. Persze nem lehet tudni, hogy ezek német és magyar katonák vagy orosz katonák voltak… Háború volt.
- Utalt rá, hogy a második világháborúban önt is elhurcolták.
- Két és fél évet töltöttem munkaszolgálatban, és fél évet koncentrációs táborban. A koncentrációs táborból kiszabadulásom után egy szanatóriumba kerültem, ahol apácák ápoltak.
- Nem önnek kell megmagyarázni a háború pusztításait. Sokan éltek viszont most ezzel a hasonlattal, a kishantosi termőterületek (430ha) betárcsázása kapcsán. Sölétormos Jenő azt mondta: az értékek elpusztítása az a határ, amikor lépni kell. Mennyire értesült a történtekről?
- Elmondhatom, hogy Kishantos születésénél ott voltam, ott valóban rendkívül értékes munka zajlott. Talán már kevesen emlékeznek rá, hogy valamikor a 90-es évek elején a német kormány létrehozott nálunk egy tanácsadó szervezetet, mely történetesen a Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnak a székházában működött. Én akkor a TIT-nek alelnöke voltam, Szentágothai János professzor volt az elnök. Nagyon jó emberi kapcsolatunk alakult ki a németek vezetőjével. Sajnos már nem él, de feleségével még mindig levelező kapcsolatban vagyunk, tudunk egymásról. Ács Sándornénak éppen akkor jött a gondolata, hogy egy ökofarmot akar létesíteni, a németeknek megtetszett az ötlet és a vállalkozás megindult a volt mezőfalvai állami gazdaság területén - ennek következtében állami földterület ez ma is. Én különösen nagyra értékeltem, hogy a Népfőiskolán - természetesen a németek a segítségével - nagyon élénk volt a tapasztalatcsere, nemzetközi diákcsere programok zajlottak. Fiatal, képzett vagy tanulni kívánó fiatalokat vittek Dániába, Hollandiába, Németországba, 2-3 hónapra, ahol ottani parasztcsaládokkal éltek, megismerték azoknak az életformáját, gondolkodását és a gazdálkodásuknak a módját. Nagyon értékes tapasztalatokat hoztak haza.
Attól függetlenül, hogy én a kompromisszumok híve vagyok, és az a véleményem, hogy nincs az embernek joga lemondani a technika eredményeiről, úgy vélem, nagyon helyes hogy Kishantoson ezt csinálják.
- Mennyire számít a biotermelés új dolognak Magyarországon?
- Én körülbelül 40 éve foglalkozom kistermeléssel, a biogazdálkodásnak legalább 30 éves múltja van, a kialakulása nagyjából a kertbarát körök kialakulásával esik egybe.
- Amikor még az édesapja gazdálkodott, akkor lett volna értelme bio- és nembio-gazdálkodás között különbséget tenni?
- Nem, nem lett volna értelme. Egyszerűen ez a kérdés nem merült föl.
- Azt tetszett írni, hogy a rendszerváltás környékén majd ezer kertbarát kör volt és ezeknek a száma nagyon lecsökkent. Mennyi ilyen kör volt és mennyi van ma?
- Akkor 1200, ma olyan 150 kör működik. A mozgalmak a Hazafias Népfront keretében működtek, így amikor a HN-t egy intézkedéssel megszüntették, akkor ab ovo megszűntek. Ezek tényleg nagyon jól működtek, a tagok megnézték egymás kertjét, megbeszélték mit csináltak jól-rosszul, megismertek új növényeket, közben persze lehetőleg mindig mondtuk, „ne legyenek rabszolgái a kertnek”, ne felejtsék el az ország más részeit megismerni, ha lehet, akkor a határon kívül is. Volt egy ilyen, nagyon nem szerencsés jelszavunk is: „kertészkedj, barátkozz, művelődj” Amik vannak, azok többnyire újból megalakult körök.
- Melyik volt a legnehezebb?
- A kertészkedés volt a legegyszerűbb… Vannak azért ma is jól működő kertbarát körök ám! Például kedden éppen Kispesten voltam, ahol a metodista egyház egy gyűlésén tartottam egy előadást. Kispesten van egy kertbarát kör, mely 50 éve működik. Rendszeresen tartanak előadásokat, együtt kirándulnak, tanulmányutakat tesznek külföldre is. Szerintem óriási hiba volt ezeknek a szétrombolása. Nagyon nagy szükség volna újra rá. Mert egyre inkább úgy néz ki, hogy az önellátás pszichológiailag, valamint ökológiailag is nagyon fontos kérdéssé válik. Pszichológiailag azért, mert az embereknek szükségük van sikerélményre, és az egy igazi sikerélmény, ha valaki tud szép őszibarackot termelni, és a barátai előtt ezzel el tud büszkélkedni, meg tudja őket kínálni belőle.
- Vagy, ha jól olvastam öntől: jönnek az angolok, beleharapnak, és az öltönyükre csurog a baracklé, de nem bánják, mert olyan finom.
- Igen, ez valóban így történt.
- Ahogy írta, otthon a kiskertben a bolti árak feléért lehet megtermelni a zöldséget, gyümölcsöt. Több weboldalon rendszeresen ír, a Facebookon 176 ezer likeolója van. Mit tapasztal, a kérdések eltolódnak a dísznövény-termesztési tippektől a konkrét termelés felé?
- Véleményem szerint helytelen szemlélet szembeállítani egymással a kert hasznosságát és szépségét. Ez két olyan filozófiai fogalom, melyek nem ellentétesek egymással, hanem kiegészítik egymást. Egy virágzó cseresznyefa, az egy díszfa! Egy rozmaringbokor nem csak gyógynövény, fűszernövény, esztétikai élményt is ad az embernek. Tegnap, ahol előadást tartottam, beszélgettem egy hölggyel. Elmondta, hogy ő most már következetesen úgy telepíti be a kertjét, hogy a virágágyában zöldséget is termel. Az egynyári virágpalánták közé beleültet karalábét, brokkolit, paprikát, paradicsomot, attól az ugyanolyan szép, ugyanakkor terményt is ad. Szépség és hasznosság nem ellentétesek egymással.
Katt a képre!
- Néha el tetszik dugni egy cseresznyefát, mondjuk, ami mögöttünk van?
- Szerencsére a gyümölcsfák haszonnövények. Éppen múlt ősszel ültettem 3 balerina fát. Ezek a kertészet új ágazatának - amivel viszonylag most sokat foglalkozom - az eredményei. A lényege, hogy kialakítottak egy olyan gyümölcsfa alakot, mely nem nő 2,5-3 méternél magasabbra, és nem koronás gyümölcsfa képződik, hanem egy keskeny orsó. Az a nagy előnye, hogy már a telepítés utáni 2-3 évben terem, de nem olyan hosszú életű, mint a régi gyümölcsfák. Változtak a körülmények, most már nem szeretjük a 30-40 éves fákat, mert azok esetleg a betegségekkel szemben fogékonyabbak. Főleg a génmódosított egyedekhez képest. Mióta a GMO kialakulóban van, mindig a génmódosítás jelentette az előrelépést. Hihetetlen eszköz, és lehet ugyan ellene harcolni, de hát a legnagyobb kultúrák mind ezt használják. Az amerikaiaknál a fő kultúrák, a földimogyoró, a gyapot a kukorica, mind génmódosított fajták - mondta Gyuri bácsi, akiből ismét kikívánkozott a mezőgazdasági tudományok kandidátusa.
- Az újdonságok iránti szeretete nem meglepő, hiszen édesapja is nagy újító volt. A mányi állami gazdaság felvirágoztatásában, ahová ön 1955-ben került, sokat segített édesapja egyik mondása: „birkalegelőn nem lehet lovat tenyészteni.”
- Pontosabban így szól a mondás: Bolond gazda az, aki birkát nevel csikólegelőn, és csikót akar nevelni birkalegelőn.
- Ön azt írta, hogy már világtrend minden talpalatnyi föld megművelése, akár a tetőkön lévő területek zölddé alakítása. Mit gondol, hol tartunk e téren, mennyi idő az, míg Magyarországon ez a szemlélet elterjed?
- A legrosszabb módon haladunk efelé, soha annyi parlagterület nem volt, mint most. Bátran merem állítani, hogy Magyarországon 50 év óta egymillió hektár legelő van parlagon. Pedig még az én gyerekkoromban, az én falumban is volt jó nagy községi legelő, ahol a marhacsordát legeltették egész nyáron. Na de azt a legelőt gondozták, trágyázták, gyomlálták, meg minden ősszel megfogasolták! Nem tarra legeltették… Sőt emlékszem, akkor még az egyetemen volt egy „Rét-legelőgazdálkodási Tanszék” is.
A kiskertek azonban számomra a legfontosabbak, ebből 1,5 millió megművelhető kis parcella van, amiben benne vannak a falusi porták, a városi családi házak körüli kertek, a szőlőskertek, a gyümölcsöskertek. Ezek összesen a mezőgazdaság területének 5%-át veszik igénybe, de az összes kereskedelmi forgalomba kerülő gyümölcsnek, zöldségnek, bornak a 20-25%-át adják, ami azért nagyon szép. Az a baj, hogy ezeknek a kerteknek 1/3-a van szakszerűen megművelve, 1/3-a van kényszerművelés alatt (ez azt jelenti, hogy éppen csak hogy valamit csinálnak vele) és 1/3-a parlagon van. Tehát ha ez az összes terület 20%-át adja az elfogyasztott gyümölcsnek, akkor, ha mind meglenne szakszerűen művelve, az 60%-volna.
De mielőtt a következő kérdésed felteszed, elmondok neked egy régi jó paraszti mondást, amit már az illendőség határát súrolja: „Hogyha a templom tornyának gatyája volna, akkor ő volna a legnagyobb legény a földön.”
- Mondta, hogy éppen most ültetett 3 balerina fát. Mi az, ami ezen kívül most Gyuri bácsit nagyon érdekli?
- Például a magaságy kérdése. Ez az önellátás ügyében egy nagyon fontos részletmegoldás volna. De a magaságyakkal foglalkozva egyre több fiziológiai törvénynek is megtalálom a magyarázatát.
- Tessék!
- Nagyon élénken él bennem egy elmúlt hetekben lezajlott dolog. Én rotarysta vagyok, és volt egy nagyon kedves rotarysta társam. Nagyon híres professzor volt a maga idején, aki kerekesszékbe kényszerült. Beszűkült az érdeklődése, éppen csak úgy pislákolt benne a fény. Múltkor meglátogattuk néhányan rotarysta barátok, és az egyik kollegámnak jutott eszébe, hogy én foglalkozom a magaságy kérdésével, és hogy milyen jó lenne neki egy magaságyat csinálni. Ez egy ilyen asztal magasságú keret, aminek megvannak a maga nagyon szigorú szabályai. Első emeleti budai villában lakik, és az erkélyére csináltattunk egy magaságyat. Nem a szabályos méretet, hanem egy keskenyet, 60 centiméterest, amit kerekesszékkel is meg tud közelíteni. Teleültettük szépen tavaszi növényekkel, van benne zöldborsó, vöröshagyma, fokhagyma, egy pár szamóca bokor, ja és fejes saláta. Ez úgy fölkeltette az érdeklődését, hogy most már mindennap kigurul az erkélyre és meglazítja a talajt, gyomlál, mindezt rettentő örömmel csinálja! Amikor legutoljára voltunk nála, elmondta nekem, hogy kivették az első fejes salátát és az olyan jó fejes saláta volt, hogy olyat ő még életében soha nem evett!
Ezért is találom nagyon fontosnak a földművelést és nem szeretem a parlagon hagyott területeket. Szerencsére most már több program is van - Kispesten is - melyek azt célozzák, hogy a parlagon hagyott földeknek legyen művelője. Ez a gardenshare, aminek a lényege, hogy a föld tulajdonosa, aki már mondjuk idős, vagy beteg, bérbe adja a földjét valakinek, aki ezért legtöbbször nem pénzzel, hanem a megtermelt javak egy részével fizet.
- Tapasztalatból tetszett beszélni, mert amikor balesetet szenvedett, azt nyilatkozta, hogy nem csak több ezer levelet kapott, hanem a kertje is visszahívta. Már csak egy kérdésem van: sikerült-e már sárga fuksziát nemesíteni?
- Nem sikerült.
- Akkor az úgy jó, ha a cikkbe beleírom, hogy ha valakinek van sárga fuksziája, akkor adja le a szerkesztőségben?
Bálint gazda egy mosollyal válaszolt, s közölte, hogy lehet, hogy beszélünk még, mert jó lenne a „Keserédes éveim” c. könyve után, amely 1980-ig dolgozza fel életét, már egy újabbat is írni. Zárásként, még visszatérve kicsit az aktuális eseményekre, megkérdeztem: mi a véleménye a Kossuth térről. Erre csak annyit jegyzett meg, azzal a kollégájával, aki kiadta az engedélyeket a fák kivágására, azóta nem fog kezet.
VéDé fotó: Szántai-Kiss Gergő, MTVA Utoljára frissítve: 2014-05-03 09:56:35 |