Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.
Szigetvár is összezárt a Fidesszel szemben
2019-05-03 11:44:02
Szigetvár is összezárt a Fidesszel szemben

Szigetvár is összezárt a Fidesszel szemben

Szakács László, az MSZP baranyai elnöke elmondta, hogy egyetértenek a polgármester tevékenységével, és a párt álláspontja szerint folytatni kell ezt a munkát – idézi a 168ora.hu..

 

Hozzátette, hogy az MSZP mellett a Jobbik, a Momentum, a Demokratikus Koalíció és több civil szervezet is Vass Pétert támogatják. Véleménye szerint Pécs, Komló és Szigetvár példája hat majd más településekre is Baranyában.

 

Fogarasi Gábor, a Jobbik pécsi önkormányzati képviselője közölte, hogy úgy érzik, Vass Péter személyében megtalálták azt az embert, aki a szigetváriak támogatását is maga mögött tudhatja. A jobbikos képviselő megjegyezte azt is, sok számos szigetvári ismerőse pártállástól függetlenül csak pozitív dolgokat mondtak Vass Péterről.

 

A momentumos Péderi Tamás kijelentette, hogy Szigetvár a Baranya megyeiek számára példaértékű település, ez pedig nagyrészt a polgármesternek köszönhető. Egy percig nem volt kérdés a Momentum részére, hogy Vass Péter ismételt jelöltségét támogatják.

 

Mezei Nándorné, a DK választókerületi elnöke közölte, hogy a polgármesterjelölt személyében egyetértenek az ellenzéki pártok, de a képviselőkről még egyeztetnek.

 

 

További híreink
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Mit mutat a pénzügyek jövője a kereskedők számára?
A technológia folyamatosan fejlődik, pláne a digitális és pénzügyi világban. Ezzel valószínűleg nem mondtunk újdonságot, viszont az is egyértelműen látszik, hogy a fejlőd...
2024-04-09 17:47:05, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Romos, penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj helyett
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. A 27 bérlőből mindössze 4 fog...
2024-04-04 17:38:50, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghat...
Bővebben >>