Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Mária napja van.
Szijjártó mindent tagad
2026-02-14 09:15:44
Szijjártó mindent tagad

Szijjártó mindent tagad

A Samsung gödi gyárával kapcsolatban a miniszter határozottan visszautasította a sajtó állításait. „Soha nem volt olyan kormányülés, amiről ír a Telex” – mondta. „A kormányhivatal, a környezetvédelmi hatóság világosan kimondta, hogy semmilyen szennyezés nem történt” – mondta a miniszter.

 

Arra a felvetésre, hogy a háborús fenyegetettség csupán kampányeszköz a kormány kezében, Szijjártó Péter élesen reagált. „Nem szeretnék megbántani senkit, de azt csak a tudálékos okoskodók mondják" – jelentette ki. Szerinte azok, akik ezt állítják, nem látják a döntéshozatal valódi mechanizmusait. „Aki ezt mondja, az azért mondja ezt, mert nincs benne naponta ebben a munkában” – fogalmazott.

 

A Fidesz választási programjának hiányát a külügyminiszter úgy indokolta: „16 éve kormányzunk, mindenki tudja, mit csinálunk”. A jövőre nézve pedig: „Ugyanazt fogjuk tovább vinni, amit eddig.”

 

A Tisza Párt szakértőivel kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott: „Ne nézzük már hülyének az embereket". Hangsúlyozta: egyes szereplők a párt rendezvényein, „logók előtt” beszélnek, majd azt állítják, hogy nem kötődnek a Tiszához.

 

Magyar Péter korábbi hangfelvételes ügyére utalva azt mondta: „Te el tudod képzelni, hogy bekapcsolt diktafonnal járkálsz a feleséged körül? Milyen lelkivilág ez?”

 

A választási esélyekről szólva Szijjártó Péter a méréseket hiteltelennek nevezte. „A közvéleménykutató ágazatot 2022-ben be kellett volna zárni” – mondta, emlékeztetve arra, hogy szerinte a prognózisok alábecsülték a Fidesz győzelmét.

 

Saját tapasztalataira hivatkozva kijelentette: „A Fidesz meggyőző győzelmet fog aratni ezen a választáson.”

További híreink
Ruszkik, végleg haza…
A magyar kormány tíz orosz diplomatát utasított ki, a szuverenitás védelmére hivatkozva. A döntést fenntartás nélkül üdvözlöm – Gábor György FB-jegyzete.
2026-09-12 09:50:34, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Előkerült Orbán, Kötcsén fércelné újra a Fideszt
Ma tartják a kötcsei találkozót, ahol Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mond beszédet.
2026-09-12 09:50:31, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Lehet más az LMP
A jelenlegi elnökség mandátumának lejártával az LMP–Magyarország Zöld Pártja megtartotta teljes körű tisztújító kongresszusát.
2026-09-10 10:58:07, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján több jelentős jogszabály-módosításról is tárgyalnak a képviselők.
Bővebben >>