Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Szkander a kormányon belül – csökkentik Lázár hatalmát
2016-07-30 18:00:23
Szkander a kormányon belül – csökkentik Lázár hatalmát

Szkander a kormányon belül – csökkentik Lázár hatalmát

A kissé nehézkesen megfogalmazott jogszabályból kiderül, hogy július 30-tól nem a Miniszterelnökséget vezető miniszter, vagyis Lázár János a felelős a postaügyekért és a „nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért”, hanem a nemzeti fejlesztési miniszter, vagyis Seszták Miklós.

 

Egy másik kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba kerül szervezetileg a postaügyekért felelős kormánybiztos, vagyis Bártfai-Mager Andrea hivatala. Korábban ezért a területér egy államtitkár, Németh Lászlóné felelt a Miniszterelnökségen, de ő nyugdíjba vonult, a szakterület pedig átvándorolt Seszták felügyelete alá.

 

Mindennek azért lehet jelentősége, mert Lázár korábban a barátjának nevezte Spéder Zoltánt, az FHB bank vezérét. Korábban a pénzintézet – akkor még kormánypárti támogatással – különleges előjogokat szerzett a Magyar Postánál, 2014 óta például az FHB pénzügyi termékeit kínálják a postahivatalokban. Néhány hete viszont nagyot fordult a világ, és Spéder érdekeltségei ellen nyomozás folyik, személye ellen pedig durva lejárató kampányt folytat a kormánypárti média – olvasható a 24.hu oldalán.

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen....
Bővebben >>