Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
„Szociheck”: Törvénysértő módon választhatják meg az alkotmánybírókat
2016-11-22 14:15:48
„Szociheck”: Törvénysértő módon választhatják meg az alkotmánybírókat

„Szociheck”: Törvénysértő módon választhatják meg az alkotmánybírókat

Tóth Bertalan, a párt frakcióvezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény szerint a bírákat jelölő eseti bizottságnak legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből kell állnia.

   

A szocialista politikus viszont csütörtök délután lemondott alelnöki tisztségéről és bizottsági tagságáról, a testület így pénteken nyolc taggal döntött a jelöltekről. 

   

Ám sajnálatosan a lemondását nem vette figyelembe Rubovszky György (KDNP), a jelölőbizottság elnöke és a testület sem, ahogy az igazságügyi bizottság is figyelmen kívül hagyta és hétfőn törvényellenesen hallgatta meg a jelölteket.

 

Frissítés: Az MSZP változatlanul törvénysértőnek tartja a négy új alkotmánybíró megválasztását – közölte Tóth Bertalan az alkotmánybírákról történt parlamenti szavazás idején tartott mai sajtótájékoztatóján, miután – mialatt – a Ház elfogadta az alkotmánybírák jelölését. Az MSZP nem vett részt a voksoláson.

 

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jel...
Bővebben >>